A Magyar Hiszekegy költőnőjére emlékeztek Péderben

A Magyar Hiszekegy költőnőjére emlékeztek Péderben

Papp-Váry Elemérné Sziklay Szerénára, a Magyar Hiszekegy költőnőjére való megemlékezésre Péderben a református templomban, majd a helyi kultúrházban került sor. A 4. Sziklay Szeréna Kulturális Napok megszervezését a Csemadok Kassa-környéki Területi Választmánya, a Csemadok Jánoki és Péderi Alapszervezete, a Jánoki és a Péderi Községi Hivatal és Önkormányzat, valamint a Péderi Református Gyülekezet és a Jánoki Szórványgyülekezet, illetve a Jánoki és a Péderi Római Katolikus Gyülekezet közösen vállalta fel.

A XIII. századi péderi református templomban adventi istentisztelettel kezdődött a rendezvény. Bevezető fohászt és köszöntést nagytiszteletű Fecsó Kassai Yvett, a Péderi Református Gyülekezet és a Jánoki Szórványgyülekezet lelkésze mondott.

Igét hirdetett nagytiszteletű Orémus Zoltán, az Abaúj-tornai Református Egyházmegye esperese. Igehirdetésében a fontos és a szükséges áldozatokról, a közösség fontosságáról beszélt. „Ez a közösség, az itt élők fontosnak tartják, hogy azoknak, akik üzenetet hordoznak a múltból, akiknek van mondanivalójuk, azoknak az emlékét el ne felejtsük. Akik valami fontosat üzentek ennek a világnak, népünknek és nemzetünknek, azoknak az emlékét ápoljuk és ezért összefogunk…” – hangzott a szószékről. Adventi és karácsonyi énekeket adott elő az abaújszinai Rozmaring Hagyományőrző Csoport, majd a Szülőfalum templomtornya című verset a jánoki gyerekek szavalták el.

Az istentiszteletet követő kultúrrendezvényen ünnepi beszédet Szinyei András, a költő unokája, Hatvan város alpolgármestere tartott. Meghatódva mondott köszönetet a rendezvény szervezőinek, hogy ilyen gondosan megemlékeznek Szerénáról. Kifejezte örömét és büszkeségét, hogy eljöhet ezekre a településekre, és találkozhat dédszülei emlékeivel.

Hírdetés

Szabó Sári Anikó előadásában adalékokkal szolgált Sziklay Szeréna életéhez és munkásságához. A családjáról és a műveiről tartott bemutatóban elhangzott a legismertebb verse megalkotásának körülményei. Beszélt a családi szálakról, a testvérekről és a leszármazottakról és különböző érdekes tudnivalókkal ismertette meg a rendezvényre látogatókat.

A házigazda Péderi Vegyes Kar felülmúlhatatlan vendégszeretettel és műsorral fogadta a közönséget. A programban közreműködött a Rozmaring Hagyományőrző Csoport Abaújszináról, a Hagyományőrző Csoport Nagyidáról, az Andrássy Dénes Férfikar a Rozsnyói járásból, a Napsugár Női Éneklőcsoport, a Csicsergő Gyerekcsoport Jánokról, illetve Drága Dorina és Drága Wanda népdalokat énekelt, valamint Fazekas László szavalatával egészült ki a program.

A kultúrműsor Sziklay Szeréna Magyar Hiszekegy című megzenésített versének közös éneklésével zárult. Befejező és köszöntő beszédet Bankó Ibolya, a megemlékezés és a rendezvénysorozat főszervezője mondott, aki köszönetét fejezte ki a rendezvényhez hozzájárulóknak. Szeréna 1921-es szavaival búcsúzott „Áldja meg az Isten magyar szíveteket, magyar házatokat.”

A szerző felvételei. 

Máté Gyöngyi/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »