A magyar határtól száz kilométerre lobog az Iszlám Állam zászlaja

 A magyar határtól száz kilométerre lobog az Iszlám Állam zászlaja

Kitűzték az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet zászlaját és más jelzéseit egy északkelet-boszniai faluban, amelyet a rendőrség évek óta megfigyelés alatt tart – számolt be a Nezavisne novine című boszniai lap csütörtökön.

Gornja Maocát már egy évtizede figyeli a rendőrség, az 1992–95-ös boszniai háború után ugyanis több tucat, arab országokból származó ember telepedett le benne. Az évek során a település a szélsőséges iszlamista mozgalmak boszniai központjává vált, a vahabita mozgalom egyik vezetője, a Bilal néven ismertté vált Husein Bosnic is sok időt töltött ott.

Husein Bosnicot több társával együtt szeptemberben őrizetbe vette a boszniai rendőrség, a gyanú szerint a férfi terrorista csoportot szervezett, finanszírozott és népszerűsített, valamint szíriai és iraki harcokra toborzott embereket. A boszniai vahabita mozgalom vezetőjének a pere a jövő héten kezdődik.

Az állami nyomozó és védelmi hivatal illetékesei a Nezavisne novine című lapnak azt mondták: lépni fognak a Gornja Maocában történtek, azaz az Iszlám Állam jelzéseinek kitűzése ügyében.

Hírdetés

Bosznia-Hercegovina nyáron módosított büntető törvénykönyve tiltja a csatlakozást idegen katonai vagy félkatonai szervezetekhez, és tíz évig terjedő börtönbüntetéssel sújthatja a külföldi hadszíntéren harcoló zsoldosokat, és öt évig terjedő szabadságvesztéssel azokat, akik katonai vagy félkatonai osztagokat szerveznek külföldi harcokra, illetve felkészítik, kiképzik az önkénteseket. Négy évre ítélhetők azok, akik nyilvánosan vagy a médián keresztül a külföldi harcokban való részvételt népszerűsítik.

A szíriai összecsapásokban bizonyítottan több tucat bosznia-hercegovinai állampolgár harcol a szélsőséges iszlám szervezetek soraiban, a szíriai és iraki harctérre való távozás előtt közülük többen is előbb Gornja Maocában éltek.

Rövid film Gornja Maocáról: 

mno.hu


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »