A magyar gazdaság konszolidációjának feltétele a Valuta Alap eltávolítása volt – rövidke lapszemle

Matolcsy György zseniális magyar pénzügyi és gazdasági szakember – A nemzet érdekeit előtérbe helyező unortodox filozófiájáról és gyakorlatáról nem csupán sokat fognak a jövőben is beszélni, hanem világszerte tanítani fogják azt, mint a" magyar modellt"

Matolcsy György szerint az elmúlt 150 év gazdaságtörténetét az egyensúly és a növekedés birkózása határozta meg. Ezt a rossz képletet törte meg a kormányzás 2010-és 2014 között.

Matolcsy szerint csak Magyarország volt képes nem a jövőt terhelő, és belső forrásokra épülő konszolidációra. Ennek feltétele az volt, hogy elküldték a valutaalapot.

Hírdetés

Világgazdaság

A következő két-három évben éves szinten 50-70 milliárd forinttal csökkenhet a magyar költségvetés kamatkiadása – hangzott el a jegybank elnökének könyvbemutatóján. Palotai Dániel az MNB monetáris politikájáért felelős ügyvezető igazgatója szerint a kabinet nem a dolgozni akaró lakosságra helyezte a terheket, hanem olyan gazdasági szektorokra, amelyek elviselik ezeket.

A foglalkoztatás bővülésével az adóbevételek is nőttek, majd a folyamat egy későbbi fázisába a monetáris politika is be tud kapcsolódni, többek között az alapkamat csökkentésével.

Napi Gazdaság


Forrás:patriotaeuropa.hu
Tovább a cikkre »