A Magyar Filmakadémia A lovasíjászt egyszerűen nem kívánta beengedni a 3. Magyar Filmhétre. Ezzel azt üzente, hogy nem számít az a most már százezernél is több ember, aki jegyet váltott rá, aki megnézte, nem számítanak azok, akik még ma is gyakran állva tapsolják meg vetítés után, és főleg nem számít a téma, amit feldolgoz. Nem számít az a példa, amit Kassai Lajos mutat nekünk, akinek a világ minden pontján vannak követői, tisztelői, aki igazi példakép – mondta a Demokratának Kaszás Géza rendező, producer. Alább olvasható Ágoston Balázs interjúja.
– Több mint egy éve mutatták be A lovasíjász című filmet. Milyenek a visszajelzések?– Tavaly január óta több mint százezer ember nézte meg. Ez önmagáért beszél, azt mutatja, hogy óriási igény van erre a szellemiségre. A mai napig heti rendszerességgel járok vetítésekre, közönségtalálkozókra a Kárpát-medencében. Azt tapasztalom, hogy az emberek nem tudják hová tenni a nemzeti emlékezetben máig élő, a régészet által is igazolt szkíta-hun leszármazástudat és az akadémikus finnugrista nyelvészeti dogma között feszülő feloldhatatlan ellentétet. Ez olyan, mintha egy családon belül nemzedékről nemzedékre hagyományozódó történetet valaki kívülről, hatalmi szóval át akarná írni. Pedig ma már egyre többen foglalkoznak a magyarság őstörténetét is magába foglaló hun korral, és nemcsak Magyarországon, hanem Kínában, Mongóliában, Ukrajnában, Oroszországban, de az Egyesült Államokban is. A külföldi és így elfogulatlan, a hazai vitákban nem érintett kutatók munkássága nyomán ma már nem vitatható a népi emlékezet által megőrzött leszármazástudat. A nemzetközi tudományos közélet megmosolyogja azokat, akik még mindig tíz körömmel kapaszkodnak a finnugor elméletbe. Idehaza mégis vannak olyanok, akik félnek befogadni a nyilvánvaló tényeket. Ehelyett makacsul ragaszkodnak a rég megdőlt dogmákhoz. Persze ezekre katedrák, státusok épültek. Ebből fakad, hogy A lovasíjászra az előbb említettektől eltérő visszajelzés is érkezett: hallgatás, elhallgatás. Oka van, hogy Magyarországon nem véletlenül nem készült a Honfoglaláson kívül a magyar őstörténetről sem dokumentumfilm, sem játékfilm. Furcsa és érthetetlen módon a magyar filmművészet is mereven elzárkózik ettől.
– Ahogy általában a magyar történelem jeles eseményeitől.
– A következő filmem épp ezért hasonló témájú lesz, őstörténetünkről, valódi gyökereinkről fog szólni. Be akarom járni a világot, megszólaltatni minél több olyan külföldi szaktekintélyt, akik a hunok kutatói és ismerői. Mondják el ők, hogy mit gondolnak erről a témáról, hol tartanak a kutatások. Izgalmas és tanulságos lesz a hazai fősodratú történettudomány téziseitől való jelentős eltérés. Alapos munkát szeretnék végezni, 150 napos forgatást tervezek, amit már az idén el akarok kezdeni. Szándékomban áll minden olyan helyet felkeresni a világban, ami bármelyik elmélet szempontjából fontos. Az ott kutatásokat végző hiteles helyi szakértőket fogom megkérdezni. Tárgyilagos és elfogultságtól mentes válaszokat akarok, nem törődve azzal, melyik oldal legendáriumát építi vagy rombolja.
– Pályázik támogatásra?– Próbálkoztam, de már az első szűrőnél elutasítottak.
– Milyen indokkal?– Nem volt magyarázat, udvariasan értesítettek, hogy nem támogatják a filmet. Mit mondjak? Nem csodálkozom.
– No de mi köze a filmes szakmának a dogmákhoz? Hát nem a nézettség és a siker a fontos? A Lovasíjász százezres nézettsége sem referencia?– Buta és átpolitizált a művészeti élet is. Ez nagy baj, mert a művészeknek a kultúrára kellene összpontosítaniuk, ami viszont nem lehet egyik vagy másik politikai szekértábor hitbizománya, hanem nemzeti ügy. Mégis nagyon sokan dolgoznak azért, hogy soha ne álljon helyre az egységes nemzettudat. Elállt a szavam, amikor egy nagyon művelt, okos, érzékeny barátom, akit nagyon szeretek, egy nyilvános beszélgetésen elítélően szólt arról, hogy az Alaptörvény Nemzeti Hitvallása rögzíti a kereszténység nemzetmegtartó szerepét, mondván, hogy ez a nevesítés kirekeszt más világnézeteket.
– Mi lehet a baja Szent Istvánnal, Szent Lászlóval és a többi magyar szenttel?– Ez a felfogás figyelmen kívül hagyja ennek az Európában teljesen egyedi kultúrközösségnek az évezredeken át tartó harcát a fennmaradásáért, melynek támasza és ereje a múltban gyökerező kereszténység. Ráadásul ennek a kultúrának alapvető tulajdonsága a más kultúrák iránti érzékenység és türelem. Ennek a kultúrának volt képviselője az a civilizáció, amelyik egykor képes volt a kínai nagy faltól a Rajnáig terjedő hatalmas területet ellenőrzése alatt tartani és megszervezni abban az időben, amikor nem állt rendelkezésre a mai infokommunikációs technika. Csak a ló. Az ember és a ló különleges kapcsolata határozta meg őseink életét, és ez végigkísérte a történelmünket. Tehát a művészetnek kifejezetten feladata erre reflektálni.
– Ma már a tudományos életben is hallani friss hangokat.– Igen, ennek ellenére, miközben az új tankönyvek már érintik a leszármazás kérdését és óvatosan, de tényszerűen megemlítik, hogy a finnugor elmélet mellett más megközelítések is léteznek, a Magyar Tudományos Akadémia Nyelv- és Irodalomtudományok Osztálya nyilatkozatot tett közzé, amiben dilettáns álláspontnak minősítette a magyar nyelv finnugor rokonságát megkérdőjelező álláspontokat. Elfogadhatatlan hibának nevezte azon állításokat, amelyek összekeverik a nyelvrokonságot a genetikai rokonsággal. Honnan veszik a bátorságot ehhez, honnan ez a gőg? És honnan az a felsőbbrendűségi képzet, ami a kulturális élet szereplőit időnként egészen elképesztő megnyilvánulásokra sarkallja? – Mire gondol? – A Magyar Filmakadémia A lovasíjászt egyszerűen kirekesztette a 3. Magyar Filmhétről. Ezzel egy fontos üzenetet közvetített: nem számít a nézők véleménye.
– Pedig ez a dokumentumfilm egymaga több nézőt csalt a mozikba, mint a tavaly bemutatott összes film együttvéve.– Nem számít. Mondhatnám azt is, hogy a Filmakadémia ezzel meghúzta nemzeti és kulturális identitásának határait. Nem számít az a példa, amit Kassai Lajos mutat nekünk, akinek a világ minden pontján vannak követői, tisztelői, aki igazi példakép. Pedig miről is van szó A lovasíjászban? Egy életszemléletről, a minket körülvevő világhoz való viszonyulásunkról, arról, hogy mit lehet elérni kitartással, természetközpontú gondolkodással, kemény munkával, senkinek nem ártva. Egy olyan életet tár a néző elé, amelyben a becsület, a tisztesség, a folytonos helytállás, az emberi tartás, a természet tisztelete és szeretete a mindennapok része. Zoom (Fotó: T. Szántó György)
– Keserűnek tűnik.– Nem vagyok az. Épp ellenkezőleg, a vetítések, közönségtalálkozók során azt látom, hogy az emberek egyre nyitottabbak, egyre fogékonyabbak az értékekre, egyre tudatosabbak. Azonban a mindennapokban azt tapasztalom, amit egy barátom fogalmazott meg, aki most érkezett vissza sokéves külföldi tartózkodása után. Ő azt mondta, nem érti, mi folyik ebben az országban, miért nem lehet örülni a pozitív változásoknak. Miért kell mindent a sárba döngölni? Olyan világban élünk, amiben a film kapcsán megfogalmazott erények még messze nem általános érvényűek. Számomra ez a riasztó. Miért van az, hogy a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával gyártott film rendezője Berlinben a díjátadó előtt készített interjúban azt mondja, „ami hazánkban történik, szégyen és valóban félelemmel tölt el”? A Filmalap a rendező szerint „a szabályokat nem csak tisztességtelen módon megkerülő… azokat szétromboló” kormány pénzosztó, támogató intézménye. Ha valakinek ennyire elmarasztaló a véleménye, nem fordul hozzá a támogatásáért. Viszont ha kér és elfogadja a pénzt, akkor ne rúgjon bele a támogatójába. Ez nem politika, egyszerűen csak erkölcs dolga. Paolo Magelli olasz rendező nem értett egyet hazája kultúrpolitikájával, ezért nem kért pénzt az olasz kormánytól, hanem külföldön alkotott. – Erre azt mondhatják, ön irigy. – A lovasíjász nem kapott semmilyen filmes támogatást, mert nem is kértem. A következő dokumentumfilmemmel is ez lesz a helyzet. Én nem ócsárolok és nem irigylek senkit. Nem sikítok a kulturális elnyomás miatt, mert más eséllyel kér és kap pénzt filmje megvalósítására. Reménykedem. Elindult egy olyan öntudatosodás, amit ideje nagyon komolyan venni, mert nem állítható meg. Az ezt lekezelő, kigúnyoló kulturális zárvány képviselői előbb-utóbb marginalizálódni fognak, mert a kultúrpolitikának végül igazodnia kell a társadalmi valósághoz. Az egykor birodalomszervező, más nyelveket, vallásokat, népeket, hagyományokat sikerrel szintetizáló kultúránk tartott meg minket eddig is, és ezután is így lesz. Ezt az örökséget kötelességünk továbbadni a következő nemzedékeknek.
Forrás: https://kuruc.info/r/6/171022/
Forrás:magyarellenesseg.com
Tovább a cikkre »
