A magyar fiatalok nem kérnek a Fideszből

A magyar fiatalok nem kérnek a Fideszből

A Fidesz hétvégi kongresszusa egyfajta segélykiáltásként is felfogható a fiataloknak a párttól való elfordulása tekintetében. Úgy látszik a Fidesz több vezetőjében csak most tudatosul, hogy ez a generáció már nem kér a kormánypártra jellemző köpönyegforgatásból, arroganciából, korrupcióból. Abból sem, hogy a Fidesz egy olyan országot teremtett, ahol már csak az tud boldogulni, aki kormányközeli kapcsolatokkal rendelkezik.

Magyar Menedék - Ősmagyar

A fiataloknak elegük van a hazugságokból, az őket érintő problémák figyelmen kívül hagyásából, a káosztól és forráskivonástól szenvedő oktatáspolitikából, a hatalomközeli emberek kiszolgálásából. Magyarán mindabból, amit az elmúlt években a Fidesz megtestesített.

Hírdetés

Hiába kérte Kövér László, hogy mindenki hozzon magával még egy fiatalt, sajnos ez már késő. Ez a generáció ugyanis már nem hozható vissza a Fidesz számára. Bár egy mai fiatal vélhetően életkorából adódóan kevés önálló közéleti emlékkel rendelkezik, ám az biztos, hogy az elmúlt néhány évben csak azt láthatta, hogy a kormány ott rúg bele, ahol tud. A Fidelitast, valamint a szervezetben jelenleg is zajló belső csatározásokat ismerve azon se csodálkozunk, hogy Lázár János külön üzent a törtető fiataloknak.

Nem véletlen az időzítés sem a Fidesz politikusai részéről. Míg a kormánypártok ifjúsági szervezetei a saját belső problémáikkal és a fiatalok közötti teljes hitelvesztéssükkel küzdenek, addig a Jobbik Ifjúsági Tagozata hazánk legdinamikusabban fejlődő ifjúsági szervezete, több száz helyi tagozattal, rendezvények százaival, fiatalokhoz szóló kampányokkal, színvonalas kiadványokkal. Mivel a Jobbik a fiatalok között a legnépszerűbb párt, így megengedhető, hogy saját példánkat bemutatva, jó tanáccsal lássuk el a kormánypártot. A fiatalok a következetességet, az értük való őszinte tenni akarást várják el a közélet vezetőitől. A Jobbik továbbra is szilárdan kiáll a jövő nemzedéke mellett, képviselve és válaszokat adva problémáira, egyben pedig egy olyan ország létrehozásán dolgozik, amelyben a tehetség, a tisztesség és a szorgalom számítanak.

Farkas Gergely, a Jobbik Ifjúsági Tagozat elnöke


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »