A magyar feltámadás nem marad el

A magyar feltámadás nem marad el

Ha mindent megteszünk érte, a magyar feltámadás nem marad el – jelentette ki Potápi Árpád János államtitkár.

Ha mindent megteszünk érte, a magyar feltámadás nem marad el – jelentette ki Potápi Árpád János államtitkár.

A Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára Gyergyószárhegyen beszélt erről, ahol cserkészemlékmű avatásán vett részt, és a Romániai Magyar Cserkészszövetség (RMCSSZ) Szent György kitüntetését vette át. Az államtitkár ünnepi beszédében kifejtette: 2021-ben, a nemzeti újrakezdés évében erősödő magyar nemzetről beszélhetünk.

Leszögezte: minden nehéz helyzetből talpra lehet állni, ehhez azonban munka, hit és remény kell.

Hírdetés

Potápi Árpád János felidézte: a cserkészet ma is talán a világ legnagyobb gyermek és ifjúsági szervezete. A világ több mint 200 országában 40 millió taggal rendelkezik és dolgozik a közös célért. Arra próbálja rávezetni a gyermekeket és a fiatalokat, hogy becsüljék meg lelki és szellemi értékeiket, és váljanak aktív felnőttekké.

Megjegyezte: a magyar cserkészmozgalomnak jelentős szerepe volt abban, hogy a világban szétszórt, vagy a Magyarország határain kívül került magyarok meg tudták őrizni identitásukat. Olyan társadalom létrehozását szolgálta és szolgálja, amely elkötelezett, felelősségteljes fiatalokat nevel, akik megóvják a környezetüket, odafigyelnek nemzetük jólétére és fejlődésére, és megőrzik keresztény hitüket.

Bálint Lajos Loránt, az RMCSSZ elnöke a rendezvény után az MTI-nek elmondta: a gyergyószárhegyi iskola előtti téren annak a tiszteletére állítottak emlékművet, hogy 31 évvel ezelőtt e településen alapították meg a Romániai Magyar Cserkészszövetséget. Tavalyra tervezték az emlékműavatást, de akkor a járványhelyzet miatt erre nem volt lehetőség.

A most felavatott emlékmű egy térplasztikába illeszti azokat a kopjafákat, amelyeket a megalakulás évfordulóján ötévenként állítottak. Megjegyezte: a Szent György kitüntetést olyan személyiségeknek vagy intézményeknek adják ötévente, akik jelentős segítséget nyújtottak a romániai magyar cserkészmozgalomnak.

Idén Potápi Árpád János államtitkár mellett Szatmári Szilárd, csíkszeredai református lelkipásztor kapta, akinek azt köszönhetik, hogy közel tíz éve cserkész központjuk és irodájuk működik a református egyház csíkszeredai épületében.

Hunhír.info – MTI


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »