A magyar és székely zászlót száműzték, csak a német, izraeli és amerikai lobogó maradhatott a tanácsteremben

A Brassói Táblabíróság jogerős ítéletét végrehajtva a háromszéki megyeháza díszterméből eltávolították a magyar és a székely zászlót, miközben a velük „csomagban” adományozott német, izraeli és amerikai lobogó a helyén maradhatott.

Kovászna Megye Tanácsának csütörtöki ülésén csak a német, izraeli, és az amerikai zászló volt látható a tartójában, a magyar, a székely, valamint a már korábban levetetett megyezászló a terem közepén lévő asztalon hevert.

Tamás Sándor, a megyei önkormányzat elnöke az ülésen emlékeztetett, hogy a zászlók miatt a Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) alapító elnöke, a magyarellenes megnyilvánulásairól elhíresült Dan Tanasă indított pert, majd miután azt tavaly októberben jogerősen megnyerte, azért is keresetet nyújtott be, hogy ha az ítéletet nem hajtják végre, a tanácselnök minden nap késlekedésért az országos minimálbér 20 százalékát fizesse be az államkaszába. Ennek nyomán a bírósági döntés alapján a zászlók egy részét eltávolították. l

Hírdetés

A Brassói Táblabíróság jogerős ítélete értelmében el kell távolítani a székely, a magyar és a megyezászlót a Kovászna megyei önkormányzat tanácsterméből, de a velük együtt adományozott német, izraeli és amerikai zászló maradhat. A kettős mérce a bíróságon is tetten érhető: már nemcsak az állampolgárokat, az önkormányzatokat, hanem az országokat is hátrányosan megkülönböztetik. Értelmezhetetlen, hogy jogilag mi a különbség a magyar vagy az amerikai zászló között. Az adományzászlók ötös csomagjából csak azokat vetették ki, melyek a mi identitásunkhoz kötődnek – panaszolta Tamás Sándor.

A tanácselnök fényképfelvételeket mutatott be, amelyek szerint a Kolozs megyei Aranyosgyéresen kitűzték a település zászlóját, Brassóban pedig a táblabíróság épülete előtt – éppen ott, ahol a pert elveszítették a háromszékiek – leng Brassó megye lobogója.

„A kormány 42 településnek hagyta jóvá a zászlóját, a mi, megyezászlóra vonatkozó szabályszerű előterjesztésünket viszont nem fogadta el” – jelentette be Tamás Sándor.

székelyhon.ro


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »