A magyar államalapítás ünnepe Dobronakon

Augusztus 20-a, a magyar államalapítás napja alkalmából a dobronaki magyarság is méltó módon emlékezett Szent István királyra, a magyar nemzet fennmaradását biztosító uralkodóra. A vasárnapi ünnepség helyszíne a Szent Jakab-plébániatemplom és a templomtér volt, ahol szentmisével, a felújított Szent István-szobor megszentelésével és koszorúzással tisztelegtek a több mint ezeréves történelmi esemény előtt.

A dobronaki Szent Jakab-plébániatemplomban Štihec Simon helyi plébános tartott szentmisét. Beszédében „a kősziklára és homokra épített ház” bibliai példáján keresztül hívta fel a figyelmet a biztos alapok fontosságára. Rámutatott: Szent István király döntései és intézkedései nem csupán nemzete fennmaradását szolgálták, hanem ma is iránymutatást adnak a közösség életéhez. Prédikációjában utalt az egyház, ezen belül a plébánia jelen kihívásaira is, köztük az egyéni akaratokból fakadó gyengülő egyetértésre. Elmondta továbbá, hogy a dobronaki plébánia 2034-ben fennállásának 700 éves jubileumát ünnepli majd, amelyre bronzból készült Szent István-szobor felállítását tervezik.

Hírdetés

A szentmisét követően az ünneplés a templomtéren Szent István király fából faragott és a Dobronak Községi MÖNK által felújíttatott szobrának a megszentelésével és megkoszorúzásával folytatódott. Az ünneplők soraiban jelen volt többek között Horváth Ferenc nemzetiségi országgyűlési képviselő, Czikó Anita, a lendvai Magyar Főkonzulátus elsőbeosztott konzulja, Orban Dušan, a muravidéki magyarság elnöke, Glavač Simona, Dobronak Község alpolgármestere és Mate August, a Dobronaki Helyi Közösség elnöke, Lendva és Marác magyar önkormányzatainak képviselői.

A magyar és a szlovén himnusz elhangzását követően az ünneplő közönséghez Varga Edit, a Dobronak Községi MÖNK Tanácsának elnöke fordult. Szólt Szent István király történelmi jelentőségéről, valamint arról a bensőséges érzésről is, amely a muravidéki magyarok szívében ébred, amikor tekintetük a nemzeti lobogóra esik, vagy amikor közösen mondják imájukat az ünnepi szentmisén. Dobronakon a közösség munkáját ez a törekvés vezeti, hogy előre vigye a magyarság ügyét.

Forrás: Népújság

The post A magyar államalapítás ünnepe Dobronakon appeared first on Külhoni Magyarok.


Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »