A magyar, aki szereplője volt a Bud Spencer-filmeknek

Erről a fotóról szinte biztos, hogy nem ismeri fel, pedig egész ismert arca volt a Bud Spencer-filmeknek. 

Fotó: Thames News

Ám igazi sikereit mégsem itt érte el, hanem bokszolóként lett híres.

1950. március 13-án, Kreul József néven született Szőregen.  Testvérével, és édesanyjával aztán 1956-ban Jugoszlávia felé elhagyták az országot, majd Ausztriába kerültek menekülttáborba, és végül Nagy-Britanniában kötöttek ki.  

Ott aztán elkezdett bokszolni, bár termeténél fogva atlétikára, ezen belül gerelyhajításra, esetleg diszkoszvetésre akarták rábeszélni, neki ezek nem tetszettek, maradt az ökölvívás.   

Első profi meccsét mindössze 17 évesen vívta, és mivel elbízta magát, hogy fizikai adottságai miatt nem lehet baj, mégis lett – kikapott.  Megemberelte magát, és innentől  jöttek a győzelmek, kis híján 70 meccset vívott, ebből 13-at vesztett, és egy lett döntetlen.   20 évesen már ismert bokszoló volt , 23 évesen pedig megmérkőzhetett Muhammad Alival az ökölvívás királyával. 

Muhammad Alival

Hírdetés

Bár Ali jobb volt, de kiütni nem tudta, ami nagy dolog volt akkoriban. 
Aztán jött amásik nagy fenomén, Joe Frazier, és bár pontozással kikapott tőle, de mégis egyenrangú ellenfele volt.  Begyűjtötte közben második Európa-bajnoki övét, aztán jött egy újabb vereség Alitól. Pontozással kapott ki ismét, de volt olyan menet, ahol a bírák őt látták jobbnak. Később Ali azt nyilatkozta róla, hogy keményebb, mint gondolta, és ha visszavonul az ökölvívástól, akkor minden esélye meg van rá, hogy a helyébe lépjen.  Az újságok azt írták róla, hogy nem adott ki mindent magából, ez Bugnernek nem tetszett, visszavonult. 

 Ez volt az az időszak, amikor a filmezés felé fordult, és a Bud Spencer filmek rossz fiújaként ismerhettük meg.

 Később visszatért, ám a későbbi világbajnoktól, Frank Bruno-tól kikapott.   Utána volt egy időszak, amikor visszavonult, és 10 év szünet után tért vissza.  Nagy meccseket nem sikerült nyélbe ütni, nem sikerült megszereznie 1996-ban WBO interkontinentális övét, de két évre rá egy kisebb szervezet övét megszerezte.  Ekkor bizony már 48 éves volt, azért nagy teljesítmény, írja az Anzix.

A hetvenes években járt Magyarországon feleségével, jelenleg pedig családjával Ausztráliában él. Utóbbi időben több komoly betegséggel küzd.

Címlap: IMDB

Magyar Tudat Nemzeti Hírportál

The post A magyar, aki szereplője volt a Bud Spencer-filmeknek appeared first on Magyar Tudat Nemzeti Hírportál.


Forrás:magyartudat.com
Tovább a cikkre »