A Meseszó Egyesület a Hagyományok Háza szakmai és anyagi támogatásával rendezi meg Kecskeméten a VII. Kárpát-medencei népmesemondó találkozót. A szimpózium alcíme egyben a koncepciójára is utal: A népmesén innen és túl – a népmese rokonműfajai.
A háromnapos találkozónak augusztus 14. és 16. között a Kecskeméti Katona József Múzeum Népi Iparművészeti Gyűjteménye ad otthont. A szervezők a bőséges programra mintegy hatvan vendéget várnak.
A kínálatból három program különös érdeklődésre tarthat számot. A Hol a világ közepe? – Népi szexualitás és élettörténetek című előadás dr. Vajda Mária híres-nevezetes néprajzi tanulmánykötetére utal. Az írásra talán túlzás a „tabudöntögető” jelzőt aggatni, de a három évtizeddel korábbi kutatásban és közvélekedésben mindenképpen figyelemfelkeltő kötetként szerepelt. A szerző ugyanezt a címet adta előadásának, amely a népi szexualitás világába enged betekintést: személyes élettörténetek, folklórszövegek és kutatói tapasztalatok segítségével mutatja meg, hogyan gondolkodtak elődeink a szerelemről, a párkapcsolatokról és az intimitásról.
Számos Kárpát-medencei mesemondó alkalomra jellemző, de erre a konferenciára különösen igaz a legkülönbözőbb származású és történelmű népcsoportokból érkező mesemondók találkozása.
Ennek ad fórumot a Kimondott és kimondatlan történetek – Traumák és transzgenerációs emlékezet a történetmondásban című beszélgetés, amelyben Szabó Kocsis Zsuzsanna néprajzkutató vezetésével három, sokat szenvedett népcsoportból származó mesemondó – a bukovinai székely Fábián Éva, a nagybörzsönyi sváb származású Freml Erzsébet és a vajdasági palóc Toldi István – beszélget. A transzgenerációs megközelítés a lélektanban és a művelődéstörténetben napjainkban igen népszerű, a mesemondó találkozó tematikájában azonban igazi nóvumnak számít.
A harmadik kiemelkedő program az Utolsó gömöri tudós pásztor című dokumentumfilm bemutatója lesz. Varga Norbert felvidéki néprajzkutató filmjének stábjából a filmrészleteket is bemutató beszélgetésen alkotótársa, Vörös Előd operatőr, valamint a filmben is szereplő Magyar Zoltán néprajzkutató vesz részt. A főszereplő, Darmo István sajnos már nincs közöttünk, de éppen a film igazi érdeme, hogy egy kivételes pásztor-mesemondónak és adatközlőnek állíthat emléket.
A találkozó szakmai koncepcióját Dala Sára, a Hagyományok Háza Közművelődési és Tudományos Szakcsoportjának munkatársa foglalja össze: „A Meseszó Egyesület, a Hagyományok Háza szakmai és stratégiai partnerszervezete szervezi a találkozót. Ennek tükrében a konferencián a szakmaiság az alapvető szempont: ezáltal a mesemondóknak és az érdeklődő közönségnek – legyen az pedagógus, könyvtáros vagy a mesék iránt érdeklődő „civil” – a néprajztudomány eredményeit is közvetítik. Lesznek élményalapú, játékos, élvezetes és szórakoztató programok, viszont minden tudományos alapon nyugszik. Másik fontos szempont a nyitott, kísérletező szellemiség, ami a hagyományos népmeséket, a szigorúan hiteles gyűjtésből származó szövegeket összeköti az újító kedvvel. Ez konkrétan a történetmondásban, a mesék feldolgozásában, a népmesék rokonműfajaival való párosításban ölt testet. Ennek nyomán a program szerves része több történetmondó produkció, például a mese és ballada művészi koncepciójú ’házasításának’ szándéka.”
Sajtóközlemény/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »


