A LIDL megtalálta a kiskaput, szombattól nem csak élelmiszert adnak el üzleteikben

A LIDL megtalálta a kiskaput, szombattól nem csak élelmiszert adnak el üzleteikben

A Közegészségügyi Hivatal pontatlanul szövegezett határozata miatt lehetővé vált, hogy a vásárlók ne csak alapvető élelmiszereket szerezzenek be, hanem a szokásos, a pizsamától az ütvefúróig terjedő LIDL-s kínálatból is válogathassanak. Mutatjuk, mire jött rá az üzletlánc.

Szombat este már bátran válogathattak a korábban szalaggal lezárt részlegekről is a LIDL vásárlói. Akinek játékautóra volt szüksége az azt, akinek pizsamára vagy meleg zoknira, az azt vihetett oda a kasszához, majd a fizetést követően távozhatott is frissen megszerzett kincseivel a pénztártól.

Míg korábban az áruházláncok kénytelen voltak elszigetelni „nem létfontosságúnak” számító termékeiket, addig mostantól, köszönhetően a Közegészségügyi Hivatal által kiadott dokumentum furcsa szövegezésének, már erre nincs szükségük.

A héten megjelenő, friss katalógusok is tele vannak az akciós szerszámokkal, alkatrészekkel, játékokkal és ruhaneműkkel, köszönhetően annak, hogy a „létszükségletnek számító fogyasztási eszközök beszerzése” kapcsán az áll a Hivatal által kiadott rendelkezésben, hogy

LEGINKÁBB az élelmiszerek, gyógyszerek, egészségügyi segédeszközök, állateledelek, (…), beszerzésére nyílik lehetőség.

Hírdetés

Egyrészt az új szövegezésben semmilyen tiltás nem szerepel, másrészt az áruházak azzal érvelhetnek igaz, hogy a rendelkezés „leginkább” a felsorolt árucikkekre vonatkozik, de a szó jelentéséből kifolyólag „nem csak” azokra.

A LIDL úgy oldotta meg a helyzetet, hogy katalógusaik lapszélére apró betűkkel odaírják, egy-egy termék vásárlásával a vásárló kijelenti, hogy az az ő „létfenntartásához” szükséges árucikk, így az teljesíti a közegészségügy kritériumát.

 

 

Martin Krajčovič, egy szakági érdekvédelmi szervezet igazgatóhelyettese azt mondja, üdvözlik az áruházak lépését, ugyanakkor nem árt szem előtt tartani, hogy a regionális közegészségügyi hivatalok másként értelmezhetik a szövegezést. Ami a Pozsonyi kerületben nem jelent problémát, az Kassán például büntetést vonhat maga után. 

Mindezek ellenére szinte az összes áruházlánc hirdet nem élelmiszer-jellegű termékeket is a katalógusában. Korábban ezt úgy oldották meg, hogy odaírták, a kínálat és a vásárlási lehetőségek üzletről üzletre változnak. Egyelőre sem a Kaufland sem a Billa nem hozott a LIDL hasonló döntést, ám szinte borítékolható, hogy az esetleges versenyhátrány miatt, hasonló érvek mentén, ők is megnyitják eddig lezárt részlegeiket.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »