A Liberálisok háztűznézője Toroczkaiéknál

A Liberálisok háztűznézője Toroczkaiéknál

A Magyar Liberális Párt közérdekű adatigénylést nyújt be annak érdekében, hogy kiderüljön, milyen jogkörök alapján működnek és milyen esetekben intézkedtek eddig a mezőőrségek. Az ásotthalmi mezőőrség jelentéseit külön kikérik – mondta el a párt elnökhelyettese Budapesten.

Ásotthalmon „gyönyörűségesen nyomon követhető” a Jobbik irányítási modellje, és látható, hogy a párt hogyan képzelné el Magyarország irányítását; a településen alaptörvényt sértő rendeleteket hoznak, korlátozzák a gyülekezési jogot és a szabad vallásgyakorlást – fogalmazott Sermer Ádám.

Hírdetés

Szerinte az ásotthalmi mezőőrség úgy működik, mintha Toroczkai László polgármester „felfegyverzett, paramilitáris kis serege” lenne, a jelek szerint sok esetben túllépte hatáskörét, és úgy tűnik, hogy működése egyre kevésbé egyeztethető össze a hatályos jogrendszerrel.

Az elnökhelyettes azt mondta, általánosságban is kíváncsiak a mezőőrségek működésére, de csak az ásotthalmi testület leadott jelentéseit szeretnék megkapni. A kérdéseket az ásotthalmi önkormányzathoz és a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitánysághoz juttatják el.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »