A liberális püspöknek Húsvétkor is a cigányok jutnak az eszébe

Beer Miklós váci megyéspüspök az ATV Egyenes beszéd című műsorában megdöbbentőnek, megrázónak és gondolatébresztőnek nevezte, hogy éppen Húsvét előtt égett le a Notre-Dame. Ugyanakkor úgy vélte, ebből nem kell apokaliptikus értelmet leszűrni. A püspök fontosnak tartja a hátrányos helyzetű gyerekek, fiatalok segítését. Mint elmondta: reméli, hogy egyre több „őrülten megszállott” pap lesz, aki „mer nyitni cigány testvéreink felé”.

A tanítással is foglalkozó szerzetesrendek által alapított iskolák célja eredetileg ez volt, ám az évszázadok alatt elitiskolákká váltak.

Hírdetés

Föl kéne ébredni, vissza kell térni az egyházi iskolákban az eredeti szándékhoz. A megyéspüspök szerint a hátrányos helyzetű gyerekekre kellene több figyelmet fordítani, a szakmunkásképzésben kellene részt venniük az egyházi intézményeknek.

A jelenlegi oktatási szemlélet fő oka, hogy az egyház hívei elvárásainak akar megfelelni az elitképzéssel, pedig az egyházak tagjainak ki kellene lépniük a komfortzónájukból. Mint elmondta: reméli, hogy egyre több „őrülten megszállott” pap lesz, aki „mer nyitni cigány testvéreink felé”.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »