A liberális doktoranduszok mellélövése index módra

A liberális doktoranduszok mellélövése index módra

A széplelkű, de annál szebben csúsztató liberálisok ma reggel nagy sikerrel lengették ki ismét a hazaárulásmérőt.

Megjelent ugyanis az index.hu Defacto nevű blogján egy írás, amelyet a „Közép-európai Egyetem” kutatója jegyez, és nem átallotta a csillagokat is lehazudni az égről. A középkori Magyarország népvándorlási és betelepítési mutatóival szeretnék igazolni azt, hogy nekünk milyen jó is lenne befogadni sok-sok mindenféle színes jött-ment migránst.

Természetesen a fehérgalléros egyetemi „kutatók” a fenti állítást jó liberális módjára csak sejtetik, de megérdemlik a Júdás-pénzüket, ugyanis a szokásosnál is jobban sikerült a gazdik érdekeit kiszolgálni, és megpróbálták jól meghülyíteni a magyart.

Hírdetés

Az írás legnagyobb csúsztatása az, hogy a második bekezdésben Orbán Viktort idézi, miszerint mi sosem voltunk multikulturális társadalom, és ezen állítást igyekeznek a később ismertetett adatsorokkal alátámasztani. Természetesen már az alapfeltevés bődületes módszertani baromság. Ugyanis, valós képet akkor kapnánk, és azzal lehetne igazán dolgozni, ha a török hódoltság alá került területek 150 éves időszakában történt „fejlődési” adatokat használnák.

Nem kérdéses, hogy nem hasonlíthatóak össze az azonos kultúrkörből, de más nyelvet beszélők által alkotott települések fejlődése, és a teljesen eltérő kulturális és szociális háttérből érkező migránsokból alkotott heterogén massza. A napnál is világosabb, hogy ez a fajta szerecsen mosdatás a szilveszteri Nyugat-európai szexuális zaklatási hullám kapcsán tarthatatlan álláspont, és csak valódi elmebetegek képesek ezt az összehasonlítást megtenni.

Igazán nem szeretünk személyeskedni, de az még ide kívánkozik, hogy a bejegyzést jegyző Menyhért Balázs a fent nevezett (egyébként Soros pénzből alapított) Közép-Európai Egyetem doktorandusza, vagyis, még a tojáshéj ott van a seggén, de már telekiabálja az internetet az égbekiáltó baromságaival.

Akit a fentiek nem rettentettek volna el, az kattintson bátran, és győződjön meg a saját szemével:
http://index.hu/gazdasag/defacto/2016/02/08/amikor_a_sokszinuseg_huzta_a_magyar_gazdasagot/


Forrás:nemzeti.net