A libanoni kormányfő visszavonta lemondását

Szaad Haríri továbbá bejelentette: kormányának valamennyi tagja egyetért abban, hogy távol maradnak az arab országokban dúló konfliktusoktól.

”A kormány valamennyi politikai összetevője úgy dönt, hogy távol tartja magát a minden konfliktustól, vitától, háborútól, illetve a testvéri arab országok belügyeitől, hogy megőrizze Libanonnak a velük való gazdasági és politikai kapcsolatait” – jelentette ki Szaad Haríri a libanoni kormányülésen felolvasott közleményében.

Haríri november 4-én jelentette be váratlanul lemondását a Szaúd-Arábiában felvett televíziós beszédben, és azzal vádolta meg Iránt és szövetségesét, a libanoni síita Hezbollahot, hogy “rátették a kezüket” az országára. Azóta a két rivális libanoni tábor, a Szaúd-Arábia támogatását élvező, szunnita Haríri vezette politikusok és az Irán támogatta síita Hezbollah igyekezett kompromisszumot találni, hogy elkerülje az országot fenyegető újabb politikai földrengést. A keddi kormányülés volt az első, amióta Hariri lemondott, politikai válságba taszítva az országot.

Hírdetés

A közleményben foglalt álláspont megegyezik a Haríri-kormány tavalyi megválasztásakor meghirdetett politikával, amelyet azonban aláásott az, hogy a kabinetben magát két miniszterrel képviseltető Hezbollah az utóbbi években tevékenyen vett részt Bassár el-Aszad szíriai elnök oldalán a szíriai konfliktusban, és – szaúdi vádak szerint – a jemeni válságban is szerepet vállalt. Ez utóbbit azonban a Hezbolla tagadja. A szervezet két nappal Haríri hazatérése előtt jelentette be, hogy visszavonja a harcosait Irakból, ahol az Iszlám Állam terrorszervezet vereséget szenvedett.

Haríri meglepetésszerű lemondása, majd elhúzódó szaúdi tartózkodása következtében találgatások kaptak lábra szabadságának esetleges ottani korlátozásáról. Michel Aun libanoni elnök azzal is megvádolta Rijádot, hogy “túszként” tartják fogva. Haríri három héttel később tért vissza Libanonba, és felfüggesztette a lemondását.

(MTI nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »