A levegő terroristái Budapest fölött – Magyar Futár-lapszemle (1944. április 12.)
Lapszemle rovatunkban ezúttal szomorú vizekre evezünk, és az angolszász terrorbombázások egy mementójából olvasunk ízelítőt a Magyar Futár tolmácsolásában. Magyarország második világháborús szerepvállalásának taglalásakor viszonylag kevésbé emlegetett téma, hogyan és miként akarták gyengíteni és demoralizálni Magyarországot a nyugati szövetségesek. Sőt, amikor rendre azt hallgatjuk, hogy a szovjet bestialitással szemben „bezzeg az angolszászok” milyen „úriemberek” voltak, rendre megfeledkezünk ezekről a bombázásokról. (Ez egyébként igaz egyéb, nem Magyarországot érintő nyugati terrorbombázásokra is.)
A célpontok sok esetben – ahogy a szövegben is olvashatjuk – még csak nem is ipari létesítmények voltak, sőt, a nagyobb volumenű hazai bombázások – egy-két kivételtől eltekintve – szinte mind a nyugatiakhoz köthetők (ennek persze számos oka volt, s nem is a Szovjetunió mentegetése a célunk vele).
A magyar légvédelem (a némettel együtt) egyébként jelesre vizsgázott, amit csak megerősít az ellenség elkeserítő túlereje. Történelmünk lapjairól pedig joggal lehetünk minden olyan harcosra büszkék, akik részt vettek hazánk légvédelmében.
A Magyar Futár többször is szentelt rövidebb-hosszabb írásokat ennek a témának, ezúttal úgy gondoltam, hogy egy fővárosunkat érintőt hozok el a kedves olvasónak.
A levegő terroristái Budapest fölött
Emberi hajlékok omlottak össze, életeket oltott ki a váratlanul lecsapó halál, évtizedek szorgos munkájával gyűjtött kis vagyonok váltak semmivé egy pillanat alatt, – Budapest fölött megjelentek a levegő kalózai, akik az európai szárazföld megszámlálhatatlan városa és faluja fölött szereztek már gyakorlatot arra: hogyan kell elpusztítani a békés lakosság szorgalmának gyümölcsei, miként kell és lehet legyilkolni az ártatlan gyermekeket, anyákat, rommá dúlni a kórházakat és templomokat, szenvedést, tüzet és acélt vinni oda, ahová a háború érccsizmái nem tiportak még sebeket…
Hétfőn – április 3-át írtunk és sohase felejtjük el ezt a dátumot –, talán az első derűs tavaszi nap délelőttjén felüvöltöttek Budapest szirénái, hogy rövid idő múlva csaknem elérhetetlen magasságban megjelenjenek a Duna páratlan szépségű városa fölött az amerikai terrorpilóták, s válogatás nélkül zúdítsák alá gépeik bombaterhét. Itt vannak képekben a dokumentumok, hogy miféle hadicélpontokat kerestek, s hogyan céloztak azzal az eszközzel, amelyről hetykén hirdetik, hogy a világ legtökéletesebb célzókészüléke. Munkásházak omlottak össze értelmetlen romokká, bérpaloták csuklottak a földre, hogy ne maradjon belőlük más, mint szétszaggatott acéltraverzek, betonoszlopok káosza. Csupa kisember vált hajléktalanná, a dolgozó ember, akinek állítólag a szabadságot akarják hozni az angolszász demokráciák. Most megtanulta mindenki: micsoda szabadság lehet ez, amit így mutatnak meg, s milyen lenne a gyakorlatban…
Az éjszaka sötétjében megint rátörtek a fáradt városra a levegő kalózai. Izzó, vad világosság borította el az égboltot, s hullott a bombák légiója – megint csak célzás nélkül, vagy nagyon is kiszámított pontossággal a pesti perifériák munkás-lakótelepeire…
Hírdetés
Gyászt és szerencsétlenséget hozott a két terrortámadás, de megmutatott valami biztatót és vigasztalót is: ennek a milliós városnak nyugodt és férfias elszántságát. A testvériségnek, önfeláldozó bátorságnak olyan példáit láttuk az angolszász bombázók megjelenése után, ami büszkeséggel tölthet el minden magyart. A megpróbáltatás eggyé kovácsolta a tömegeket, s ma mindenki érzi már: sorsa nem játéka a véletlennek, mert mellette áll, mint a csatatéren a bajtárs, a másik, tizedik, századik és milliomodik magyar. Egy fronttá vált Budapest, a háborús hadszíntér, s ez az arcvonal minden poklon keresztül a győzelmet akarja, s mert hittel akarja, el is fogja érni.
A német és magyar bajtársiasság eposzát lehetne megírni abból, ahogyan a terrortámadás elhárításában együtt fáradozott a magyar légierő és a Luftwaffe vadásza, a földi elhárítás tüzére, s a mentés munkájában a germán gránátos, kipróbált SS-harcos, a magyar honvéd és a tűzkeresztséget megszerzett levente.
Hitvány dolog volna azt mondani, hogy örültünk ennek az embertelen támadásnak, de a légi kalózok megjelenése mégis jó volt arra, hogy számot vethettünk magunkkal, s érezhettük: nem vagyunk gyengék, védtelenek, s Budapestnek is van férfias szíve…
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info
* A Levegő terroristái Budapest fölött című írás a Magyar Futár 1944. április 12-ei lapszámában jelent meg, de megtalálható a Józsa Béla által 2000-ben szerkesztett és összeállított Magyar Futár-válogatásban is.
