… – avagy hogyan szabadulj meg a megfelelési kényszertől
Íme egy téma, amihez egyértelműen és azonnal az arrogancia, a bunkóság és az önzőség fogalmát kapcsoljuk. Aki azt mondja, leszarom, az egy szar ember, minden álszent emberi mérce szerint. De leszarom. Túl sokat foglalkozunk a külsőségekkel, ez a gond. Mert ékes szavakkal is be lehet hülyíteni akár egy egész népet is (ha nem így lenne, a történelem könyvek sokkal vékonyabbak lennének), de a legszebb csomagolásban átadott szar is csak szar marad.
Leszarom! – annyiszor mondjuk ezt a szót őszinte indulattal, de a legtöbb esetben még leszarni sem tudunk jól. A probléma a felkiáltójelben van. Hogy hol? Igen, a felkiáltójelben. Sokan leszarnak sok mindent, csak azt nem, hogy leszarják. Még nem érted, de elmagyarázom. Indulattal nem lehet leszarni semmit, hiszen az indulat maga implicite kifejezi, hogy mégsem szarod le azt, amit leszarni próbálsz. Mert ha valóban leszarnád, akkor kicsit sem lennél indulatos, és leszarnád azt is, hogy leszarod. Hiszen továbbléptél – már nem köti le az energiádat és a gondolataidat az, amit az imént leszartál. Már nem az életed része.
Na de miért kell egyáltalán leszarni bármit is? Hiszen ez az ego győzelme a felelősségtudat fölött – gondolhatod. És igazad van. Mert legtöbbször valóban a felelősségtudatnak kell győznie, de van, hogy az egonak. Megpróbálhatsz felelősséget vállalni a világ összes problémája fölött, de talán nem árulok el túl nagy titkot, ha azt mondom: nem fog menni. Nem tudod egyedül megmenteni a világot, és ha mindent egyszerre próbálsz jobbá tenni, akkor semmire sem leszel igazán hatással. A nap sugarai is csak akkor égetnek, ha egyetlen pontra fókuszáljuk őket.
Megpróbálhatod azt is, hogy mindenkinek megfelelj, akivel valaha is dolgod volt vagy van, de nemcsak azoknál fogsz kudarcot vallani, akik leszarnak Téged, hanem azoknál is, akiknek bármit is számítasz – sőt, még azoknál is, akik számára Te jelented a legtöbbet. Igen, ez a szomorú tény. És nem, nem azt mondom, hogy Téged mindenki leszar, ezért Te is szarj le mindenkit, hanem azt, hogy csak azoknak fogsz tökéletesen megfelelni, akik teljes egyensúlyban vannak önmagukkal, így képesek elfogadni másokat is olyannak, amilyenek. De ilyen emberből nagyon kevés van. Rengetegen élik le úgy az egész életüket, hogy egyetlen ilyen emberrel sem találkoznak, és a legtöbbször ennek az az oka, hogy ők maguk sem ilyenek.
Leszarni tehát nem azért kell (illetve nem kell, hanem érdemes), mert mindenki leszar mindenkit (mert ez nem igaz), hanem azért, mert vannak olyan szarságok, amikkel ha tovább szarozol, akkor a saját életedet szarod el. Valaki beszólt, hogy hülyén áll a kedvenc blúzod vagy inged? Szard le – az ő ízlése nem a Tied. Valakinek szar napja van (vagy szar személyisége), és áldozatnak pont Téged talált meg, hogy ordítozzon veled? Szard le – az ő indulata nem a Tied. Valaki le akar beszélni az álmaidról, próbálva elhitetni veled, hogy úgysem fog sikerülni megvalósítanod azokat? Szard le – az ő élete nem a Tied. Valakinek mindent megadsz, Te mégsem kapod tőle ugyanezt? Szard le – az ő szeretete nem a Tied. És ha így nem éri meg Neked, akkor a Te szereteted sem lehet az övé.
Persze ez nem könnyű, tudom. Nagyon nem könnyű. De ha nem tanulsz meg hatékonyan leszarni dolgokat, akkor egy saját magad által állított csapdában megrekedve fogod leélni a hátralévő életedet. Igen, a csapdát mindig Te magad állítod, nem az a sok szar, ami történik veled. Mert ha nem tudsz úszni, és belöknek az emésztőaknába, két dolog történhet: vagy elsüllyedsz a szarban, vagy megtanulsz úszni az életedért. Mindenképpen nyakig vagy a szarban, csak nem mindegy, hogyan. Ami az egyik esetben csapda és halál, az a másikban lehetőség és élet. Rajtad áll. Ahogy az is, hogy amikor nem közvetlenül az életedért kell megtenned valamit – például leszarni dolgokat –, akkor a csapdát választod-e, vagy a kiutat. Mert valójában ekkor is az életedről van szó, csak a csapda itt nem azonnal öl, hanem lassan, hosszú évek alatt…
Tehát nem akarsz a saját csapdádban rekedni. Eldöntötted, hogy megtanulsz hatékonyan leszarni dolgokat. Na de hogyan lehet egyáltalán jól leszarni bármit is? Úgy, hogy a leszarást a művészet szintjére emeled. Nem mennyiségi leszarásról van szó, nagyon nem – hiszen nem akkor leszel nyertes, ha minél több dolgot leszarsz, hanem akkor, ha tudod, hogy mit érdemes leszarnod, és mit nem. Vagy ahogy Picasso nagyon szépen megfogalmazta: „A művészet nem más, mint eltávolítása mindannak, ami szükségtelen.”
Minden cselekedeted – és így egész életed – művészetté válhat, ha a fölösleges dolgoktól megszabadulsz. Mert minden, amit teszel, valójában önkifejezés. És ha ez az önkifejezés összhangban van azzal, amilyen ember szeretnél lenni, akkor nem pazarolsz el egyetlen percet sem az életedből. De ennek az összhangnak a megtalálása is egy képesség, és mint minden képesség esetében, itt is gyakorlásra van szükség ahhoz, hogy valóban művészetté váljon. A leszarásnak is vannak szintjei, és most meg is nézzük, hogy mik ezek.
A mindent leszaró ostobák
Őket helyezem a legalsó szintre, mert mindent leszarni rosszabb, mint semmit sem leszarni. Ez utóbbi típusú emberek ugyanis csak önmagukat pusztítják el, de aki mindent leszar, az az egész Földet. Mert soha nem a hatalomhoz jutó néhány gonosz szándékú idióta végzi az igazi pusztítást, hanem mindig a közömbös tömeg. Azok az emberek, akik néma közönnyel nézik, hogy mások ordítanak.
A semmit sem leszaró mártírok
Ilyen emberből is sok van sajnos. Ők azok, akikbe olyan erősen beléjük nevelték a megfelelési kényszert, hogy folyamatosan kifelé figyelnek. Figyelik, hogy kinek mit tegyenek meg, figyelik, hogy mások problémáit hogyan vehetik magukra, és figyelik, hogy minden, ami szar a világban, hogyan teszi tönkre a saját életüket. Ők azok, akik kívül mindent észrevesznek – és nemcsak észrevesznek, hanem magukra is vesznek –, belül viszont semmit sem. Mert ezt nem tanulták meg. Senki nem magyarázta el nekik, hogy a világ megváltoztatása mindig önmagunk megváltoztatásával kezdődik.
Az indulatos leszarók
Ostobák és mártírok után jöjjön az „átlagember” – a nagy többség, aki csak átevickél az életén, örül, ha süt a nap, élvezi, ha jó a szélirány, és tűri, ha viharba kerül, ám a vitorláján soha nem állít ő maga. És bár a felszínen úgy tűnik, hogy tudja, mindenért nem vállalhat felelősséget, belül mélyen mégis görcsöl emiatt. Ők azok az emberek, akik felkiáltójelet tesznek a leszarom után, mert bár nagyon szeretnének megszabadulni a beléjük nevelt megfelelési kényszertől, erre mégis képtelenek. Legalábbis azt hiszik, hogy képtelenek. Azért, mert megtanultak erre képtelennek lenni.
Már jó úton jársz, ha itt tartasz, de még mindig rombolsz, és nem építesz. Már kevésbé rombolod önmagadat, mint a semmit sem leszaró mártírok, és kevésbé rombolsz másokat, mint a mindent leszaró ostobák, mégis rombolsz, és szép fokozatosan elszarod az életedet. Amíg az indulat vezérli a leszarást, és nem a békés önismeret, addig megrekedsz azon a szinten, ahol nem Te irányítod a saját életedet. Csak reagálsz a külső eseményekre, és azt is ösztönösen, nem pedig tudatosan teszed.
A leszarás művészei
Lehet ezt okosan is csinálni. Lehet leszarni úgy dolgokat, hogy semmi lelki terhet nem érzel emiatt, ugyanakkor rengeteg mást nem leszarva jobbá tehetsz. Először is a saját életedet. Azután pedig másokét is. Ehhez viszont az kell, hogy felejtsd el a leszaromutáni felkiáltójelet, nézz önmagadba, keresd meg, hogy mik az igazán fontos dolgok az életedben, és tudj nemet mondani arra, ami nem az. Leszarom. Nyugodtan, határozottan, indulatok nélkül, békében önmagammal, és békében a világgal. Leszarom. És megyek tovább az utamon. Könnyedén, nem cipelve fölösleges terheket.
Ahhoz viszont, hogy képes legyél hatékonyan leszarni dolgokat, elfogadásra van szükség. Elsősorban el kell fogadnod önmagadat, utána pedig el kell fogadnod másokat is olyannak, amilyenek. Lásd meg mindenben és mindenkiben vagy a jót, vagy a hasznosat, még ha időnként nehéznek tűnk is ez. Vannak seggfejek, igen. Vannak igazán szar dolgok is, de ha semmi jót nem látsz, akkor keresd meg, hogy mire használhatod azt, ami veled történt. Mert mindig fel tudod használni valamire. Ha nem, akkor nem a körülötted lévő sok szar az igazi probléma, hanem a benned lévő fölösleges szemét.
Amikor megérted, hogy nem attól vagy jó ember, ha mindenhol és mindenkinek megfelelsz, hanem attól, ha ma kicsit jobb vagy, mint tegnapi önmagad, akkor képes leszel indulatok nélkül, a belső béke által vezérelt tudatos őszinteséggel leszarni dolgokat. Megszabadulsz attól a kényszertől, hogy másokkal elfogadtasd önmagad – mert a másik ember véleménye soha nem hozzád tartozik, hanem ő hozzá. És ha ezt tudod, akkor megérted azt is, hogy ha egy másik ember elfogad Téged olyannak, amilyen vagy, az jó, ha viszont nem, akkor nincsen helye az életedben.
Ne pazarold az energiádat olyan emberekre és olyan dolgokra, akik és amik nem viszik előbbre az életedet. Ha megpróbálnak visszahúzni, nyugodtan és határozottan szard le. Nézz magadba, emlékeztesd magadat, hogy számodra mik az igazán fontos dolgok, és ennek tudatában egy békés, mosolygós leszarommal nyugtázd az eseményt, mely az imént még az életed része lehetett volna, de úgy döntöttél, hogy nem lesz az.
És tudom, hogy vannak olyanok, akik már a cikk elején ingerülten felkiáltottak: egy komoly cikkbe nem írunk ilyet, hogy leszarom! És ahogy tovább olvasva rájöttek, hogy a szarral nem egyszer, hanem 77-szer fognak találkozni egy íráson belül, azt gondolják, hogy a szarkazmus önelégült képviselője osztja itt az észt. De leszarom, hogy mit gondolnak. Akinek másra van szüksége, máshol keresgél. Aki pedig a szarban szeretne maradni, az sehol sem keresgél, csak a saját szarkupacán trónolva szart dobál arra, aki éppen elhalad mellette. Te pedig a cikk végére érve már fel sem kapod a fejed egy újabb leszaromra. A sok szar mögött megláttad az üzenetet.
Forrás: http://hasznaldfel.hu/2015/06/a-hatekony-leszaras-kifinomult-muveszete-avagy-hogyan-szabadulj-meg-a-megfelelesi-kenyszertol.html
Forrás:emberiseg.hu
Tovább a cikkre »
