A szovjet közélet egyik vicces jelensége volt a ленинский зачёт – értelem szerint ez „lenini próbatétel”, de a magyar fordítás túl erős, az eredeti orosz verzió nem ennyire vad.
A magyar felsőoktatási intézményekben is szokás, hogy vannak komolyabb vizsgák, melyekre a diák érdemjegyet kap, s vannak olyanok, ahol csak „igen” vagy „nem” az értékelés, ezt a magyar egyetemeken jellemzően „aláírás” szóval nevezik, míg oroszul ez a „зачёт”, a szó a „зачитать” igéből képzett főnév, szó szerint kb. „leolvas”, de itt jelentése az, hogy „elismer”, „igazol”.
Nagyon mulatságos dolog volt ez a zacsot, én persze kibicként könnyen szórakoztam rajta. Mivel a zacsot nyilvános volt, bárki elmehetett rá.
A zacsot kizárólag a Komszomol-tagok (Komszomol = szovjet KISZ) számára létezett, én meg nyilván nem voltam Komszomol-tag (sőt, nem is lehettem volna, szovjet állampolgárság kellett hozzá, ami nekem „sajnos” nem volt).
A szovjet Komszomolba 14 évesen lehetett belépni, azaz a 80-as években a 7. osztály végén, a 8. elején léptek be a diákok. A rendszer jellemzően az volt, hogy a legjobb tanulók léptek be előbb, majd mindenki más. Szinte automatikusan ment az egész, nagyon csúnya dolgot kellett elkövetni ahhoz, hogy az ember ne lehessen tag: pl. ellenzéki aktivista gyerekének lenni vagy bűncselekményt elkövetni, de még ezt is meg lehetett bánni, majd aztán „megjavulva” belépni. A kései szovjet szakaszban már az se számított, ha az ember osztályidegen származású, azaz nemesi, ex-tőkés, papi családok gyerekeit is simán bevették.
Csak a legkorábbi lenini időkben volt követelmény a munkás származás és a tényleges kommunista hit, aztán már Sztálin alatt megnyílt a Komszomol a paraszt gyerekek előtt, majd pedig minden korlát meg lett szüntetve. A 80-as években már természetes volt, hogy gimnazista, szakközépiskolás = Komszomol-tag.
Elméletileg meg lehetett tagadni a belépést, a gyakorlatban nem, ez ugyanis nyílt ellenzékiséget jelentett. Nem tagnak lenni kizárta az embert szinte minden szórakozási lehetőségből, hiszen ezeket mint egyetlen ifjúsági szervezet, a Komszomol szervezte, továbbá ezzel nullára csökkent az esély a továbbtanulásra.
Így a legnagyobb büntetés a Komszomolból kizárás volt. Rendkívül ritkán alkalmazták, hiszen ez tönkretette egy diák teljes életét, így inkább bizonyos Komszomol-büntetések voltak alkalmazva a renitensek ellen. Amikor diák voltam, az egyik osztálytársamat lopáson kapták – lebukott, de így is csak egyéves magatartás-jegy lerontást és Komszomol-büntetést kapott, kizárása fel se merült.
A „lenini próbatétel” sajátos módon több dologra is jó volt:
- aki már korán igyekezett egyengetni saját karrierjét, letette, ez plusz volt a következőkben, a Pártba is könnyebben vették fel az aktív Komszomol-tagokat,
- viszont lehetett pont az ellenkezője is: olyan diák, aki egyébként nem jeleskedett se a Komszomol munkásságában, se a tanulásban, de így piros pontot tudott magának szerezni, bizonyítva, hogy ő mégis hasznos tagja a közösségnek,
- de még olyan is megesett, hogy valakit köteleztek a próbatételre, mert valami csúnya dolgot tett, s így adtak neki esélyt, hogy bizonyítsa őszinte bűnbánatát.
Miben is állt a próbatétel? Egy szóval: sületlenségek halandzsázásában.
Hivatalosan a lenini próbatétel azt jelentette: a Komszomol-tag nem csak ismeri a marxizmus-leninizmus eszméjét, de azt képes hatékonyan alkalmazni is a gyakorlatban. Szóval adtak feladatokat, ezeket meg kellett oldani.
Alapszinten persze pofonegyszerű kérdések voltak, pl. „mi a nemzetközi békeharc jelenlegi állapota” és pl. „mit határozott a Párt XXVI. kongresszusa a mezőgazdaságot illetően” – ezekre bárki tudott válaszolni, aki legalább párszor nézett szovjet tv-híradót.
A kicsit nehezebb szinthez már el kellett olvasni pár brosúrát, mert csak így lehetett elsajátítani a marxista-leninista zsargont. A legfontosabb olvasmány mindig a Párt legutolsó kongresszusának beszámoló összegzése volt.
Az egyik zacsoton jelen volt az osztályfőnökünk is. Szokatlan kinézetű, 45 év körüli nő volt. Szokatlan alatt azt értem, hogy nem volt rajta 30-40 kiló túlsúly, mert ez volt akkoriban a középkorú szovjet nők átlagos kinézete: kemény túlsúly, orrfacsaró kölnifelhő, a szükségeshez képest dupla mennyiségű smink, bonyolultan megcsinált frizura, ronda szoknya és ronda blúz, magassarkú cipő (máig nem értem, hogyan voltak képesek még százkilós nők is magassarkúban járni, de tény, hogy nem vágódtak hanyatt). A miénk meg karcsú nő volt, persze ő se viselhetett más ruhát, mint ami szokásban volt, de így is jobban állt rajta – kicsit úgy nézett ki, mint Diána angol hercegné, csak persze idősebb verzióban.
De máig emlékszem, hogy szót kért a zacsoton, majd komor hangon megszólalt:
- Minden szovjet fiatalnak az íróasztalán vagy az ágya melletti szekrényén ott kell lennie egy példánynak a Párt legutolsó kongresszusának határozataiból, enélkül képtelenség a fiatal ember egészséges felnőtté fejlődése!
Körbe néztem, pár emberen láttam, hogy majdnem röhögnek, de aztán minden röhögésre kész diák gyorsan észbe kapott, s elkezdte behatóan tanulmányozni a padlót, hogy elmúljon a nevetési vágya.
Aki részt vett zacsot leadásában, annak jellemzően megadták az „igen” jellemzést. A szovjet ember erkölcsi érzéke szerint nem szép dolog a másik ember elgáncsolása, különösen ha egy marhaságról van szó.
De olyat azért láttam, hogy megleckéztették a túl büszke diákot. A bizottság a következő harmadik kérdést tette fel neki „jellemezze pár mondatban a guineai osztályharc jelenlegi állapotát!”. Mire a diák egy szót se tudott válaszolni. A bizottság: „maga nem olvassa a sajtót? két hónapja nagy cikk volt a Pravdában Guineáról”. Persze így is megkapta a minősítést a srác, de sikerült megszeppenteni.
Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »
