A lengyelek szerint törvénytelen lenne az áthelyezési kvóta miatt elindítandó uniós eljárás

A lengyelek szerint törvénytelen lenne az áthelyezési kvóta miatt elindítandó uniós eljárás

Törvénytelennek minősítette kedden Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszter az Európai Bizottság (EB) által kilátásba helyezett eljárást, amelyet sajtóértesülések szerint Csehország, Lengyelország és Magyarország ellen indítanak el a menekültek uniós tagországok közötti áthelyezési kvótájának nem teljesítése miatt.

Waszczykowskinál, aki interjút nyújtott a lengyel közszolgálati rádiónak, arra hivatkozva tudakozódtak az ügyről, hogy Alexander Winterstein, az EB szóvivője előző nap a PAP lengyel hírügynökség jelentése szerint azt mondta, a brüsszeli testület szerdán dönt arról, hogy kötelezettségszegési eljárást indít-e azon tagállamokkal szemben, amelyek nem vesznek részt a 2015-ben kiszabott egyszeri kvóta teljesítésében.

A lengyel diplomácia vezetője rámutatott: a kvótát egyik uniós tagállam sem teljesítette. Úgy értékelte: Lengyelországot e vonatkozásban „semmi sem fenyegeti”. „Nem fogunk reagálni – el fogjuk magyarázni, hogy mindez törvénytelen” – húzta alá a miniszter, kifejtve: a menekültek átirányítása, „áthelyezése”, nem hozható kapcsolatba semmilyen uniós politikával.

A dél-európai menekülttáborokból áthelyezendők

„többségükben nem menekültek, hanem migránsok, akik illegálisan jutottak át Európába”

– értékelte Waszczyskowski, rámutatva: az érintettek nem is akarnak Lengyelországba beutazni, átirányításukat erővel kellene végrehajtani.

„Ezt követően védett táborokban tartanánk őket, ami megvalósíthatatlan”

– szögezte le.

Hangsúlyozta: a bevándorlók befogadása a tagállamok hatáskörébe kell, hogy tartozzék.

Hírdetés

A téma abban a beszélgetésben is felvetődött, amelyet Mariusz Blaszczak lengyel belügyminiszterrel folytattak a Radio Zet kereskedelmi csatornán, arról kérdezve őt, hogy a kormány kész-e bírságot fizetni a menekültek be nem engedéséért.

„Egyáltalán nem dőlt el, hogy Lengyelország fizetni fog”

– válaszolt a belügyminiszter.

Úgy értékelte: a nyugat-európai országoknak „nincs ötletük a probléma megoldására”. 

A múlt heti luxemburgi uniós belügyminiszteri tanácskozásról beszámolva azt mondta: a nyugat-európai politikusok

„sport segítségével integrálnák a muzulmán harcosokat, akik készen állnak önmaguk és mások megölésére”.

„Más komoly nyugat-európai politikus az integráció -valamiféle szellemi koncepciójának- kidolgozását szorgalmazta, miközben az ilyen koncepció már kétezer éve keletkezett, kereszténységnek hívják”

– tette hozzá Blaszczak, úgy vélekdeve: „a sportra alapozó integráció nem teszi eredményessé a projektet”.

Rafal Bochenek lengyel kormányszóvivő úgy értékelte: a kilátásba helyezett kötelezettségszegési eljárás „az EB gyengeségét és tehetetlenségét mutatja”, a biztosok ezáltal

„maguk járulnak hozzá az euroszkepticizmus növekedéséhez”.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »