A lengyel sofőr halála előtt még megakadályozta, hogy még nagyobb mészárlás történjen

A legfrissebb feltételezések szerint a lengyel sofőrnek sikerült megakadályoznia, hogy még nagyobb mészárlás történjen a berlini karácsonyi vásáron, ahol egy ismeretlen támadó legalább 12 ember halálát okozta azzal, hogy egy kamionnal belehajtott a tömegbe.

Az eredeti forgatókönyv szerint a lengyel sofőrnek az anyósülésen kellett volna ülnie, a testének vizsgálatakor viszont az derült ki, hogy intenzíven harcolt az elkövetővel szemben.

Két nappal a szörnyű eseményeket követően az elkövető még mindig szabadlábon van, miután kiderült, hogy a rendőrség nem a megfelelő személyt tartóztatta le a brutális terrortámadással összefüggésben. A feltételezések szerint a kamionban a két férfi egymásnak esett, ezt követően lőtte agyon a terrorista a 37 éves lengyel sofőrt.

Hogy pontosan mi is történt a kamionban, azt még csak most találgatja a berlini rendőrség, annyi viszont bizonyos: a lengyel férfivel a merénylő végzett.

A Bild úgy tudja, a boncolás egyértelműen azt mutatta ki, hogy Lukasz U. még életben volt, amikor kezdetét vette a tragikus eseménysorozat. A német lap egy nyomozót is idézett, aki szerint „komoly harc volt a kamion vezetőülésén”.

Feltételezések szerint az elkövető egy kést húzott elő, amivel többször is megszúrta áldozatát, majd mikor a jármű megállt, akkor lőtte agyon a kamion eredeti sofőrjét.

Hírdetés

A 37 éves Lukasz éppen Olaszországból érkezett Berlinbe, majd éjszakára már utazott is volna haza, Lengyelországba. Azonban kicsit késve érkezett, ami miatt bosszankodott is – derült ki abból a telefonhívásból, amit a lengyelországi főnökeihez intézett.

A szállítmányozási cég vezetője, Ariel Zurawski az áldozat unokatestvére volt. A tragédia éjszakáján behívták a rendőrállomásra, ahol azonosítania kellett rokona vérbefagyott holttestét.

„Szörnyű látvány volt. A testét szúrt és lőtt sebek borították. Az arca meg volt duzzadva. Nyilvánvaló volt, hogy küzdött az életéért” – fogalmazott.

 

atv.hu / Welt / Bild

The post A lengyel sofőr halála előtt még megakadályozta, hogy még nagyobb mészárlás történjen appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »