A lengyel elnök azt mondta, ők nem is vettek részt a holokausztban

A lengyel elnök azt mondta, ők nem is vettek részt a holokausztban

A délnyugat-lengyelországi Zoryban elhangzott beszédében az államfő a hírügynökségek szerint első alkalommal szólalt fel az Izrael és Lengyelország között diplomáciai csörtét kiváltó törvénytervezet ügyében, amely büntethetővé tenné, ha a sajtóban Lengyelországra hárítják a náci Németország által elkövetett bűntettekért való felelősséget például azzal, hogy a „lengyel haláltáborok” kifejezést használják.

„Sosem fogok elfogadni egy olyan helyzetet, amelyben a lengyel népet vagy az államot sértegessék a történelmi igazság meghamisításával, illetve koholt vádakkal. Az utóbbi napokban túl sok ilyennel illették országunkat és nemzetünket”

– mondta Duda.

A lengyel elnök kiemelte: a holokausztot sosem támogatták lengyel oldalról, épp ellenkezőleg, harcoltak ellene. „Követeljük, hogy ezt az alapvető igazságot tartsák tiszteletben, ehhez nemzetként ugyanolyan jogunk van, mint ahogy a zsidóknak is ahhoz, hogy az antiszemitizmus ellen küzdjenek” – fűzte hozzá.

Hírdetés

„Voltak semmirekellő emberek, akik pénzért feladták szomszédjaikat, de ezek nem azonosak a lengyel néppel. Ez nem valamilyen szervezett akció volt, hanem az alattomosság egyedi esetei”

– állapította meg Duda. Aláhúzta: voltak olyan lengyelek is, akik életüket áldozták zsidó szomszédjaikért.

„Nem voltak semmiféle ’lengyel haláltáborok’. Voltak a nem létező lengyel állam területén a németek és hitleristák által létrehozott táborok, akik megtámadták Lengyelországot” – hangoztatta Duda.

Robert Singer, a Zsidó Világkongresszus (WJC) vezérigazgatójának véleménye szerint a lengyel törvény „azért is kifogásolható, mert az megakadályozza a valódi szembesülést az ország háborús történelmének legdermesztőbb korszakával, azzal, hogy milyen mértékben voltak cinkosok a helyi lengyelek zsidó szomszédjaik megsemmisítése érdekében”.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »