Görföl Tibor teológus, egyetemi oktató, a Vigilia főszerkesztője írását olvashatják.
„Minden eltűnt!” – kiált fel egyik önéletrajzi írásában Lisieux-i Szent Teréz. Az úgynevezett C kéziratról van szó, amelyet 1897 júniusában kezdett írni, három-négy hónappal a halála előtt. A felkiáltásnak azért van jelentősége, mert a szövegben Teréz egészen újfajta belső tapasztalatról számol be. Bő egy évvel a szöveg megírása előtt, 1896 áprilisának elején köpött először vért, és ezekben a napokban, húsvét idején sötétség kerítette hatalmába, eltűnt előle a mennyország vigasztaló távlata, képtelen volt már imádkozni, hitellenes kísértéseket szenvedett, és teljes belső elhagyatottságot élt át.
aki így ír erről az állapotról: Jézus „megengedte, hogy lelkemet a legsűrűbb sötétség árassza el, és hogy a számomra oly édes mennyország gondolata most már csak küzdelem és kínszenvedés tárgya legyen”, „egyszerre csak a köd, amely körülfogott, még sűrűbbé vált, behatolt a lelkembe”. A legszélsőségesebb gondolatok ostromolják, kínzó kísértéseket szenved, és még néhány nappal a halála előtt is arról számol be, hogy „szüntelenül tart megpróbáltatásom”. Az átélt sötétségnek külső tanúja is van, hiszen Godefroy Madeleine premontrei szerzetes, aki 1896 októberében lelkigyakorlatot tartott a lisieux-i kármelitáknak, és meghallgatta Teréz gyónását, a boldoggáavatási eljárás során tanúsította, hogy ezekben a sötét hónapokban Teréz a teljes elveszettség állapotában érezte magát.
Közismert tény, hogy
Teréz testvére, Ágnes anya nem kevesebb mint hétezer módosítást hajtott végre a szövegeken, természetesen nemcsak az utolsó (C) kéziraton, hanem a másik két önéletrajzi íráson (az A és a B kéziraton) is, amelyeket egyetlen összefüggő elbeszéléssé dolgozott át. Csak 1940-től merültek fel komoly kételyek az önéletrajzok hitelességével kapcsolatban a nagy tudós, André Combes részéről, és egészen 1956-ig kellett várni az eredeti szövegek megjelenésére. Ám a teológusok körében még ezután sem volt egységes a terézi sötétség megítélése, s a tapasztalatairól és azok jelentőségéről a mai napig sokrétű viták folynak.
Fontos kiemelni, hogy nem egyszerűen csak egy nagy szent tapasztalatainak megítéléséről van szó, bár az sem lenne mellékes – halálának századik évfordulóján, 1997-ben Teréz az egyháztanítók sorába lépett, és ez a kivételes tekintély minden szavát különleges súllyal ruházza fel.
Ennek az értelmezésnek már korán észrevehetők a nyomai a fiatal Joseph Ratzingernél, aki azóta klasszikussá vált művében, a Bevezetés a keresztény hit világába című előadás-sorozatában nyomban az első oldalakon megemlíti Terézt, mégpedig a modern ateizmussal, a hitellenes kételyekkel kapcsolatban. „Lisieux-i Kis Szent Teréznek, a szeretetreméltó, látszólag naiv, problémamentes szentnek” – fejtegeti a tübingeni teológiaprofesszor – a hite „mintha nyomtalanul eltűnt volna”, „mindenféle kétely, kifogás, érv ostromolja az értelmét, minden, amit a hit ellen fel lehet hozni”, mélység nyílik fel előtte, minden bizonytalanná válik számára, és bárhová tekint, „a feneketlen semmi tátong előtte”. A Bevezetés 1968-ban jelent meg, és feltűnő, hogy egy évvel később, 1969-ben tartott nagyheti beszédsorozatában Ratzinger nagyon hasonló szavakkal beszélt „korunk sötétségéről”, a „20. század sötétségéről, amely fokozatosan egyetlen hosszú nagyszombattá válik”. Ennek értelmében tehát
2011. április 6-án mondott beszédében immár XVI. Benedek néven Joseph Ratzinger rendkívül tömören fogalmazta meg ezt a meggyőződését: miközben Teréz lelkét megszállta a sötétség, „a kármelita nővér tudatában volt, hogy a modern világ összes ateistájának üdvössége érdekében éli át ezt a hatalmas megpróbáltatást, azok érdekében, akiket a testvéreinek nevezett”.
Ezzel kapcsolatban érdemes idézni a C kézirat néhány mondatát: „Uram, a te gyermeked (…) bocsánatodat kéri testvérei számára, elfogadja, hogy addig eszi a fájdalom kenyerét, ameddig csak akarod, és nem akar felkelni attól a keserűséggel megrakott asztaltól, ahol a szegény bűnösök esznek”, „ha kell, hogy az általuk beszennyezett asztalt egy téged szerető lélek tisztítsa meg, szívesen eszem ott egyedül a megpróbáltatás kenyerét”. Teréz olyannyira azonosult a hinni képtelen mai emberekkel, hogy egyenesen többes szám első személyben szólítja meg Istent: „Irgalmazz nekünk, Uram, mert szegény bűnösök vagyunk!” Ennek alapján állította 2023 októberében C’est la confiance kezdetű apostoli buzdításában Ferenc pápa: amikor Teréz „azt írta, Jézus megengedte, hogy lelkét »a legsűrűbb sötétség borítsa be«, az ateizmus sötétségére és a keresztény hit elutasítására utalt. Jézussal egyesülve – aki magába fogadta a világ bűnének minden sötétségét, amikor vállalta, hogy igyon a szenvedés kelyhéből – Teréz ebben a sötét éjszakában a kétségbeesést, a semmi ürességét érzékeli” (25. pont).
Ahogyan a pápai tanítás hangsúlyozza, Teréz „a Golgota sötétségét” élte át. Már II. János Pál pápa is arról beszélt, hogy „Jézus haláltusájával közösségben éli át halálos szenvedését” Teréz (Novo millennio ineunte 27). Más szóval Krisztus kereszthalálának elhagyatottságában és gyötrelmében részesült, és a kiemelkedő domonkos teológus, Réginald Garrigou-Lagrange már a negyvenes években kiemelte, hogy ez a részesedés „a bűnösökért vállalt engesztelő szenvedés” formáját öltötte Teréznél. Pontosan ez
Az értelmezők nagy része szerint a terézi és a jánosi éjszaka egészen más jellegű, és a kettő nem feleltethető meg egymásnak. Míg ugyanis a „lélek sötét éjszakája” az ember megtisztulását és hitbeli érését szolgálja, és ennek során Isten elveszi a felszínes kegyelmeket, az átérezhető vigasztalást és a közvetlen örömöt, hogy a pőre hit szárazságával felkészítse a lelket a végső egyesülésre, addig a Teréz által elszenvedett köd és sötétség nem saját tisztulását, hanem a másokkal vállalt szolidaritást és mások megmentését célozta. Ezt igazolják utolsó beszélgetései, amelyekben így kiált fel: „Soha nem hittem volna, hogy lehetséges ennyit szenvedni! Soha! Soha! És nem tudom mással magyarázni, mint a lelkek megmentésére szomjazó izzó vágyammal.”
A hit „fátyla” nem fátyol már Teréz számára ebben a tizennyolc hónapban, hanem „fal, mely az égig ér és eltakarja a csillagos égboltot”. Utolsó beszélgetéseiben is rendre beszámol arról, hogy az ég fokozatosan bezáródik előtte. Kísértéseiben mintha a sötétség a „bűnözők hangját” arról próbálná meggyőzni, hogy halála után csak „mély, mélységesebb éjszaka, a megsemmisülés éjszakája” vár rá, vagyis nincs üdvösség. Teréz nem is akar hosszabban beszélni erről, mert attól fél, hogy „káromolja Istent”. Ezek nagyon súlyos szavak és nagyon súlyos tapasztalatok. Mindig voltak azonban olyanok, akik igyekeztek csökkenteni a súlyukat, és azt állították, hogy csupán átmeneti vagy lényegtelen állapotról van szó Teréz életében. Legmélyebb ismerői azonban nem így gondolták. Paul Poupard bíboros például rámutatott, hogy Teréznél a mennyország öröme mindig is szorosan összefüggött az Istenbe vetett hittel, s ezért a menny örömének kihunyása az istenhitet is alapjaiban érintette, legalábbis tapasztalati szinten, és Teréz így hordozta „a modern világ elhagyatottságát”. René Laurentin pedig egyenesen úgy fogalmazott, hogy 1896 húsvétjától Teréz „a radikális ateizmus szorításában” vergődött.
Az említett tapasztalatok és értelmezések azonban nem feledtethetik el, hogy
Folyamatosan küzdött a hitért és a szeretetért, miközben küzdelmét fizikai fájdalmak, állandó szomjúság és éhség, gyomorbántalmak, soványságában a bőrét már-már átszúró csontok ejtette sebek és fulladási rohamok nehezítették. A kis út és a mindennapi apró dolgok szentjének arcképe hiányos lenne az utolsó másfél év sötétsége és a másokért átélt szenvedés gyötrelme nélkül. Igaz ugyan, hogy egykori rendtársaihoz hasonlóan a mai napig sokakat megrémítenek ezek a vonások, de korunk teológusai (például Hans Urs von Balthasar) arra világítanak rá, hogy a modern kor szentjeinek sokszor pontosan a belső elhagyatottság tapasztalata alkotja a legsajátosabb vonását, és így kerülnek közösségbe a „Golgota sötétségével”. Lisieux-i Teréztől Kalkuttai Terézig e szentek érett kereszténysége számunkra is másként láttatja az elhagyatottság, az üresség és az elhomályosulás kortárs jelenségeit.
Fotó: Wikimedia Commons
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
