A lélek nem öregszik, a közösség megtart – Félezer szépkorú piknikezett együtt Felsőboldogfalván

A lélek nem öregszik, a közösség megtart – Félezer szépkorú piknikezett együtt Felsőboldogfalván

A közösség megtartó ereje mutatkozott meg a szépkorúak piknikjén az erdélyi Felsőboldogfalván, ahol mintegy 450 idős gyűlt össze Hargita és Kovászna megye több mint húsz településéről a Gyulafehérvári Caritas szervezésében augusztus 9-én. Sándor István beszámolóját szerkesztve adjuk közre.

Habár az évek súlya ott pihent a vállukon, a helyszínen olyan fáradhatatlan életörömmel sürögtek-forogtak, hogy szinte lehetetlen volt megszámlálni őket. Voltak, akiket gyermekeik kísértek el, mert már nem tudtak egyedül buszra szállni; mások két bottal vagy tolószékkel érkeztek. Mégis eljöttek valamennyien, mert a lélek nem öregszik, és mindannyiuk számára felbecsülhetetlen értékkel bír a megtartó közösség ereje.

Régi ismerősök, egykori osztálytársak és munkatársak találtak újra egymásra ezen a felemelő napon. Életmesék és féltve őrzött receptek cseréltek gazdát, miközben felcsendült a harmonikaszó, viccek derítették jókedvre a jelenlévőket, a nevetést pedig közös, szívből jövő éneklés követte. Ez az együttlét ismét bebizonyította: az embernek minden életkorban szüksége van az igazi kapcsolatokra, a közösség megtartó hálójára, és arra a megnyugtató érzésre, hogy számít a jelenléte.

A rendezvény egyik legfelemelőbb pillanataként a Böjte Csaba testvér által celebrált szentmisén adtak hálát az élet ajándékáért, családjaikért, társaikért és az őket összekötő közösségért. Közösen imádkoztak a betegekért, az egyedül élőkért és mindazokért az elhivatott segítőkért, akik szeretettel állnak az idősek mellett a hétköznapokban.

Hírdetés

A szépkorúak piknikje ismét rámutatott arra a fontos igazságra, hogy

Szöveg: Sándor István

Forrás és fotó: Gyulafehérvári Caritas

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »