Mint ismert, az előző rendszerben a bolsevista pártállam igyekezett háttérbe szorítani, lényegében felszámolni a vallást. A rendszerváltozás után némileg változott a helyzet, s elnyomott lelki, szellemi energiák szabadultak fel. Azonban mankó nélkül korlátlanul burjázhattak különféle szekták. Nagyon divatossá váltak az úgynevezett ezoterikus irányzatok, mely a keleti tanoknak csupán egy meglehetősen "lebutított" válfajai, tulajdonképpen "instant buddhizmusnak" is nevezhető, ami hozzánk beszivárgott.
Természetesen még ez sem tiszta buddhista alapozású, az ember Abszolútum iránti vágyát nagymértékben karolta fel a New Age, mely szinkretista, innen-onnan összeollóz tanításokat, kétségkívül egyik legfelkapottabb a lélekvándorlás elmélete. Legyen kinek a hite szerint, én magam a kereszténység, a katolikus álláspont bemutatására törekszem rövid, közérthető pontokba szedve, mielőtt a lélekvándorlásra térnék. Ez az álláspont tagadja, hogy létezhet lélekvándorlás.
A katolikus dogmatika szerint a lélek halhatatlan. De ez nem csak az Egyház tanítása, ez tárgya volt korábban már a filozófiának is, maga Arisztotelész is foglalkozott ezzel a kérdéssel. Majd Aquinói Szent Tamás az arisztotelészi filozófia alkalmazásával tisztán, a természetes ész fényénél adott egy bizonyítást a lélek halhatatlanságáról. Fontos megjegyezni, hogy e bizonyítások közül egyik sem feltétezi a vallásos hitet, de még Isten létezését sem! Ez persze nem azt jelenti nyilván, hogy Szent Tamás ne a katolicizmus, az Istenben való hit taláján állott volna, csupán azt, hogy pusztán logikai úton is eljuthatunk ilyen megállapításokra. Lássuk e három bizonyítékot.
1. Az embernek térhez és időhöz kötött tevékenységén túl léteznek tértől és időtől független tevékenységei is. Például nemcsak azt a konkrét órát ismerem meg, amely a karomon van, hanem absztrakció révén képes vagyok definiálni magát az órát, mely az idő jelölésére alkalmas szerkezet. Ez az elv érvényes bármely anyagi lény egyetemes lényegének megismerésére. Az emberi értelem tárgya tehát tértől és időtől független valóság. Viszont ha az embernek létezik tértől és időtől független tevékenysége, ebből egyenesen következik, hogy van neki egy olyan lényege, amey ezektől független, tehát halhatatlan, ezt mi léleknek nevezzük.
2. Itt összemosódik Szent Tamás egyik istenbizonyításával is a dolog, melyre külön most nem térünk ki – e bizonyítás is a puszta ráció mentén bontakozik ki egyébiránt. Abból a tapasztalásból kell kiindulnunk, hogy a földi életben magas erkölcsiségű, erényes emberek is rengeteget szenvedhetnek. Ezzel szemben pedig azok, akik erkölcstelen életet élnek, rossz cselekedeteket hajtanak végre, adott esetben nagy jólétben élnek, magas társadalmi pozíciókat töltenek be. Viszont még ezek az emberek is igyekeznek magukat jónak és erényesnek feltüntetni, cselekedeteit az erkölcsi jó köntösébe bújtatni. Tehát még ők sem képesek függetleníteni magukat az erkölcsi jó értékeléséből.
De összességében az a tapasztalatunk, hogy az erkölcsi jó a földi életben döntően nem kapja meg jutalmát, és az erkölcsi rossz sem nyeri el minden esetben büntetését ebben a világban. Szent Tamás érvelése szerint ebből következnie kell, hogy létezik egy másik létvalóság, ahol ezek úgymond "kiegyenlítődnek", egy olyan valóság, ahol létezik valami olyan, amely a testi valóságot túléli. Ezt a valóságot szintén léleknek nevezi.
3. Mint tudvalevő, az embernek számtalan individuális vágya akadhat. Az, hogy ki milyen sportokat kedvel, vagy milyen könyveket szeret olvasni, vagy egyéb más hobbijai vannak, esetleges, tehát sok tényezőtől függhet. De van-e olyan vágy, amely mindenkire éppúgy érvényes? Igen. Ilyenek az ösztönös vágyak, az ön- és fajfenntartási ösztön, de éppen ilyen vágyódás egyetemesen valamennyi emberben az, hogy állandóan szeretne fennmaradni, tehát a halhatatlanság utáni sóvárgás, még ha ezt nem is fogalmazza meg magának mindenki tisztán. Továbbá minden ember ösztönösen boldog akar lenni. Minden tudatos tettünk a boldogságunk elérésének irányába mutat.
Boldogság alatt most filozófiai értelemben azt értjük, hogy olyan állapot, amelyben minden jó tökéletesen együtt van. Tehát nem kell félni az elmúlásától, nyilvánvalóan a földi világban ilyen nem létezhet.
Az emberi akarat ugyan szabad, de főként egyes, részleges cselekmények tekintetében, s persze abban, hogy tudunk dönteni jó és rossz között, viszont mivel a földi életben tökéletes boldogság nem létezhet, valamilyen szinten az emberi akaratot ez a tény mégis "fogva tartja".
De mégis igaz, hogy minden ember vágyódik az örökké tartó boldogság iránt, vagyis a halhatatlanság után. Viszont itt egy ellentmondás látszódik kirajzolódni. Mert lehetetlen, hogy olyan természetszerű, tehát velünk született vágy legyen az emberben, amelynek elvileg lehetetlen a kielégülése. De elméletileg ugyanilyen lehetetlen volna az el nem múló boldogság utáni vágy kiélése akkor is, ha az ember élete a halálal teljesen véget is érne.
Vagyis lennie kell az emberben egy olyan életelvnek a testen kívül, ami nem pusztul el a test halálával, hanem részesen a soha el nem múló boldogságnak, tehát a halhatatlanságnak. Ez a lételv a lélek.
E három pont után is természetesen számos kérdés merülhet fel. Nem mond-e ellent a boldogságra való törekvésnek például az öngyilkosság? Adódik a kérdés, hogy például agy nélkül hogyan tud értelmi tevékenységet kifejteni a lélek a halál után, ha egyszer a földi életben az agyi működés ennek feltétele? S természetesen még nem tértünk ki magára a lélekvándorlás teóriájára, ezt a következő részben fogjuk körüljárni.
Lantos János – Kuruc.info
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
