A bárdudvarnoki Porta Pacis Lelkigyakorlatos Ház adott otthont annak a háromnapos lelkigyakorlatnak, amelyen mintegy negyven hitoktató gyűlt össze, hogy együtt hangolódjanak a közelgő új tanévre – és a Szentlélek hangjára. Az alkalomról augusztus 27-én adott hírt a Kaposvári Egyházmegye.
A lelkigyakorlat központi témáját Varga László kaposvári megyéspüspök előadás-sorozata adta, amely A Szentlélek gyümölcsei címet viselte. A három előadás kapcsán a résztvevők a türelem, kedvesség, hűség, jóság, alázat és önmegtartóztatás erényeivel foglalkoztak. Az elhangzott gondolatokat kiscsoportos megosztásokban dolgozták fel, ahol lehetőség nyílt a személyes életpályák és megtapasztalások őszinte átbeszélésére.
A lelkigyakorlat kiemelt célja volt, hogy a hallottak alapján mindenki apró elhatározásokat fogalmazzon meg a mindennapokra.
A lelki programok gerincét a napi szentmisék és a reggeli zsolozsmák alkották. Hétfőn este Tomanek Péter atya mutatott be szentmisét, aki homíliájában Szent Lőrinc vértanú alakját és példáját állította a hitoktatók elé. Kedden és szerdán Varga László püspök celebrálta a szentmiséket.
A keddi prédikációban Szent Klára emléke köré épültek a gondolatok: „Szent Klára szenvedélyesen szerette Jézust, kérni fogom őt, hogy ti is szenvedélyesen szeressétek azt, akiről beszéltek a gyerekeknek” – fogalmazta meg a főpásztor a hitoktatói hivatás lényegét.
A szerdai záró szentmisén a megyéspüspök az evangélium alapján a testvéri figyelmeztetésről, a megbocsátásról és a békességteremtésről tanított. Hangsúlyozta, hogy
A lelkigyakorlat kiemelkedő pillanata volt a keddi nap, amely reggeltől egészen késő délutánig teljes csendben zajlott. A résztvevők imasétán és a helyi tó körüli zarándoklaton vehettek részt, szentségimádáson csendesedhettek el, valamint személyes áldásban is részesülhettek. A Lectio Divina (imádságos szentírásolvasás) idén is a kiscsoportos foglalkozások és a lelkigyakorlatos elmélyülés meghatározó pillére volt.
A lelkipásztori jelenlét végigkísérte a közösséget: a főpásztor mellett Tomanek Péter atya és Győrfi Sándor atya is jelen volt, akik a Meghallgatlak lelkivezetői szolgálattal és a szentgyónások lehetőségével segítették a hitoktatók lelki fejlődését.
Az elmélyülés mellett jutott idő a vidámságra és a kötetlen közösségépítésre is. Csapatépítő játékok és esti beszélgetések erősítették a szálakat. A lelkigyakorlat megható zárókörében a résztvevők leírták és a közös imaszándék-ládikába helyezték el személyes, apró elhatározásaikat.
Búcsúzóul – szimbolikus gesztusként – egy-egy gyümölcsszelettel tértek haza mint a Szentlélek egy-egy kiválasztott gyümölcsével. A hitoktatók a lelkigyakorlat után olyan élményekkel mentek el, amelyek segítik őket abban, hogy az előttük álló teljes tanévben hordozzák egymást szakmailag és lelkileg egyaránt.
Forrás és fotó: Kaposvári Egyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »



