A lehallgatások miatti bocsánatkérés helyett szankciókat jelentett be Amerika zsidó nagykövete

A lehallgatások miatti bocsánatkérés helyett szankciókat jelentett be Amerika zsidó nagykövete

Az Egyesült Államok több mint 50 intézményre és személyre vet ki szankciókat annak érdekében, hogy csökkentse oroszország hozzáférését a nemzetközi pénzügyi rendszerekhez és harmadik fél által szolgáltatott szolgáltatásokhoz, jelentette be David Pressman amerikai nagykövet szerda délután.

A nagykövet hangsúlyozta, hogy a listán található a budapesti székhelyű Nemzetközi Beruházási Bank és annak három fő képviselője, köztük egy magyar állampolgár is.

Pressman szerint a „Kreml által finanszírozott platform” jelenléte veszélyt jelent, az Egyesült Államok pedig már számos alkalommal kérte Magyarországot és a többi NATO-tagot is, hogy vegyék komolyan Oroszország jelenlétét. Jelezte, hogy azóta, hogy 2019-ben a bank Budapestre tette át székhelyét, az amerikai kormány számos alkalommal jelezte aggodalmát a bank jelenléte által okozott veszélyekről, illetve újra és újra jelezték, Oroszország hogyan használhatja ezt a platformot az akarata és befolyása érvényesítésére.

Hírdetés

A nagykövet szerint ennek ellenére Magyarország elutasította az aggodalmakat, az Egyesült Államokat pedig továbbra is aggodalommal tölti el, hogy a magyar kormányzat mély és erős kapcsolatokkal bír Oroszországgal, „annak ellenére, milyen veszélyt jelent Oroszország, és az, ahogy gazdasági kapcsolatokon keresztül táplálják az orosz hadi gépezetet”.

Ezzel a lépéssel, szögezte le Pressman, az Egyesült Államok demonstrálja, hogy csökkenteni akarja Oroszország hozzáférését a nemzetközi pénzügyi rendszerekhez. Egyúttal megjegyezte, hogy az USA elkötelezett a szoros magyar-amerikai kapcsolatok fenntartása érdekében, de szükségesnek érezték ezt a lépést a különböző veszélyek csökkentése miatt.

(24)

Korábban írtuk: The Economist: magyar vezetőket is lehallgattak az amerikaiak


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »