A legújabb verzió szerint októberben engedték ki az Árpád hídi mercedeses gyilkost

Megszüntették a letartóztatását, így szabadult a börtönből az a 34 éves férfi, aki egy 26 éves kerékpáros halálát okozta július elsején éjszaka az Árpád hídon – értesült a 24.hu.

Szabó József, a Fővárosi Törvényszék szóvivője megerősítette a lap információit, és megkeresésükre közölte, a férfi bűnügyi felügyeletbe, vagyis házi őrizetbe került még októberben (korábban szeptember 22-es döntésről volt szó, elég valószínűtlen, hogy ilyen sokáig ne hajtották volna végre – a szerk.), és nyomkövető eszközzel figyelik a hatóságok.

Mint megírtuk, a tragikus balesetet egy spontán kialakult verseny okozta, melyben egy Mercedes és két BMW vett részt. Mindhárom jármű jelentősen átlépte a sebességhatárt. A hajsza a Róbert Károly körúton kezdődött 0 óra 41 perckor. A csaknem 700 lóerősre feltuningolt Mercedes haladt elől, az autó azonban megcsúszott, a sofőr elvesztette uralmát az autó fölött, és az a szalagkorlátba csapódott.

A korlát mögötti kerékpárúton szabályosan közlekedett biciklijével egy 26 éves férfi, akit elgázolt a RACE-001-es rendszámú sportautó, ennek következtében kettős végtagvesztést szenvedett, és a kórházba szállítása után meghalt.

A történtekről a rendőrség videót is közölt, amelyen látható, hogy a Mercedes felborult az ütközés után, és körülbelül 70 métert pörgött a tetején, végül a két mögötte érkező BMW közül a másodikba csapódott bele. Az igazságügyi szakértői vélemény alapján a Mercedes legalább 137 kilométer/órával haladt, noha csak 70 kilométeres sebesség megengedett a hídon.

Hírdetés

Azt is megállapították, hogy az autó menetstabilizátora ki volt kapcsolva. Azt pedig vizsgálják, hogy a feltuningolt autók közül bármelyik esetében felmerül-e, hogy illegálisan növelték az autó teljesítményét. A 34 éves Mercedes-sofőr beismerte bűnösségét, de tagadta a versenyzést a vallomásában. Azt elismerte, hogy gyorsan ment, de állítása szerint csak azért taposott a gázba, mert túl közel ért hozzá a mögötte gyorsan érkező BMW.

Korábban írtuk:

Kiszabadult a rácsok mögül az Árpád hídi gázoló – még szeptemberben

Elrendelték az Árpád hídon gyilkoló proli-Fittipaldi letartóztatását – teljesen összetört szegény

690 lóerős az Árpád hídon két BMW-vel "spontán versenyző" Mercedes – videót is közöltek a halálos "futamról"

Sir Hamiltonnak képzelték magukat – száguldozva gyilkoltak meg egy biciklist az Árpád hídon 


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »