Továbbra is „koszos” a légkör, ugyanis még mindig érkezik szaharai por fölénk, ezt pedig kimoshatja a nedves légtömeg – továbbra is előfordulhat tehát saras eső a következő 36 órában. A mozgalmas időjárás pedig a hét nagy részében is folytatódik.
Várható időjárás az ország területén hétfő éjfélig: Erősen felhős vagy borult lesz az ég, és többfelé várható eső, zápor, néhol beágyazott zivatar. Nyugat felől már délelőtt elkezdődik a felhőzet csökkenése, egyre többfelé az eső is eláll, de keleten helyenként tartósan felhős marad az ég. A legtöbb helyen kisüt a nap.
Mandulafa virágzik a Fülefa Arborétumban – Molnár Pál felvétele
Gomolyfelhők képződnek, amelyekből délutántól záporok, néhol zivatarok fordulhatnak elő. A déli, délnyugati szél időnként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 15 és 22 fok között várható, ennél pár fokkal hűvösebb a tartósabban csapadékos északkeleti, keleti tájakon lehet. Késő este 5, 12 fok valószínű.
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »