A legrejtélyesebb hazai ipari baleset

A legrejtélyesebb hazai ipari baleset

Ötven tonnányi pirotechnikai eszköz robbant fel éppen 13 éve Törökbálinton, a Pyro-Technic Kft. raktárában. A robbanássorozat több kilométernyire vitte a törmeléket. A helyszínén három dolgozó életét vesztette. Ez volt minden idők egyik legnagyobb ipari balesete hazánkban.

A vádirat szerint 2004. augusztus 5-én délután a pirotechnikai raktárban a dolgozók – utasításra – petárdákat készültek összeszerelni, amikor, feltételezhetően az anyagok gondatlan mozgatása miatt kisebb robbanás, tűz, majd detonáció következett be. A tanúk beszámolói szerint közvetlenül a robbanás előtt anyagmozgatás zaja, majd jajgatás hallatszott a raktárból.

A raktárban tárolt robbanóeszközök is működésbe léptek, a kisebb robbanások még órákon keresztül folytatódtak. Hárman életüket vesztették a helyszínen, többen pedig megsebesültek.

A környéken lakóházak gyulladtak ki, lángra kapott a növényzet is. A légnyomás miatt ablakok törtek ki, több autó kiégett. A környéken lakókat a polgári védelem kitelepítette. Az anyagi kár több mint ötvenmillió forintot tett ki.

A rendőrség szakértői több robbanóanyag maradványát is megtalálták a romok között. Az első szakértők becslései szerint 230 kilogramm feketelőpor robbant fel a helyszínen. (Később TNT nyomaira is bukkantak a helyszínen.)

Tűzoltók küzdenek a lángokkkal a Pyro-Technic Kft. törökbálinti telephelyén, miután robbanás történt a területen lévő pirotechnikai raktárban augusztus 5-én este. MTI Fotó: Komondi Piroska

Légifelvétel a Mechanikai Művek törökbálinti pirotechnikai üzeméről, ahol robbanás történt az egyik csarnokban. MTI Fotó

Nem voltak rendben az engedélyek

A Piro-Technik Kft. 1998-ban vette birtokba a telephelyet, amit átépíttetett, ám ehhez nem kért engedélyt. Emiatt Törökbálint önkormányzata több ízben is megbírságolta a vállalkozást. A tűzoltóság sem találta rendben tűzvédelmi szempontból a létesítményt – raktárkomplexum még a robbanás bekövetkeztekor sem rendelkezett fennmaradási engedéllyel.

Teljes körűen tisztáztak mindent – vagy mégsem?

A rendőrség a nyomozást 2005 utolsó napjaiban fejezte be. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság közlése szerint a hivatal “minden részletre kiterjedő nyomozást végzett”, a történteket pedig “teljes körűen sikerült tisztázni”. Három személyt gyanúsítottak meg több ember halálát okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel, egyet pedig robbanóanyaggal való visszaéléssel.

Hírdetés

Bűnös

A nem egészen egy hónappal később megszületett nem jogerős ítélet szerint a Pyro-Technik Kft. volt felelős a törökbálinti petárdaraktár felrobbanásával okozott károkért. A polgári perben összesen mintegy 30 millió forint kártérítést követelt a cégtől a törökbálinti önkormányzat, illetve több magánszemély is, akinek a 2004. augusztus 5-i robbanásban megsérült az ingatlana.

Kiégett autók állnak egy megrongálódott lakóház udvarán a Pyro-Technic Kft. törökbálinti telephelye közelében. MTI Fotó: H. Szabó Sándor

Medgyessy Péter miniszterelnök a sajtónak nyilatkozik, miután látogatás tett a Mechanikai Műveknél, ahol robbanás történt a pirotechnikai üzemben. MTI Fotó: Czimbal Gyula

A Pyro-Technik Kft. a polgári perben azzal védekezett, hogy a robbanásról nem tehet, az “idegenkezűség” eredménye, általuk nem ismert, tudtukon kívül odakerült fekete lőpor okozta a detonációt.

A Pest Megyei Bíróság azonban a szakértői vélemények alapján az alperesi védekezést nem látta bizonyítottnak.

Nem bűnös

Nagy meglepetésre a Budaörsi Városi Bíróság a robbanás után mintegy 7 esztendővel felmentette a robbanás ügyében megvádoltakat a több ember halálát okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségének vádja alól – bűncselekmény hiányában.

(Az ügyet eredetileg a Budakörnyéki Bíróság kezdte tárgyalni, majd az eljárás folytatását ez év elején átszignálták egy másik bíróra. A büntetőper – az illetékességi szabályok időközbeni változása miatt – a Budaörsi Városi Bíróságra került át, így az első fokú eljárást újra kellett kezdeni.)

A vádlottak a Budakörnyéki Bíróságon. MTI Fotó: Honéczy Barnabás

Fülöp Ágnes bíró az ítélet indoklásában azt mondta: az eljárás során semmi sem támasztotta alá a vádiratban foglaltakat. Kiemelte, hogy T. Ferenc, a cég volt ügyvezető igazgatója munkája során nagyfokú gondossággal járt el. Az új eljárás során, a robbanási kráter közelében TNT-től származó anyagmintákat találtak, ez megdöntötte azt a korábbi feltevést, miszerint a robbanássorozatot a raktárban illegálisan tárolt fekete lőpor okozhatta – tette hozzá. (A cégvezetés korábban azzal védekezett, hogy a raktárban nem fekete lőpor robbant fel, hanem merénylet történt – a szerk.)

A robbanást követő per büntetőjogi felelősség megállapítása nélkül ért véget.

A kártérítés jár

2012 júliusában tizenötmillió forintos kártérítés megfizetésére kötelezte a Budapest Környéki Törvényszék a robbanóanyag-raktár üzemeltetőjét. Az alperesnek kilenc felperes részére kellett fizetnie a robbanás által okozott károk megtérítése címén.

A polgári perben született elsőfokú ítéletre nem volt kihatással, hogy a Pyro-Tehcnik Kft.-hez tartozó egyes személyekkel szemben a büntetőbíróság időközben másodfokon, jogerősen felmentő ítéletet hozott. A céget terhelő kártérítési felelősségnek ugyanis nem előfeltétele a cég vezetőinek bűnösségét kimondó büntetőbírósági ítélet.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »