A legnagyobb játékos

A legnagyobb játékos

Vasárnap este Igor Matovič kormányfő ismét bebizonyította, hogyha vérre megy a játék, akkor még mindig ő az egyik legnagyobb játékos. Főleg, ha az ő véréről van szó, és az egész krízist ő maga idézte elő.

Zseniális vereség, talán ezzel a két szóval lehet a legjobban jellemezni a vasárnap esti produkciót, amelyet bizonyára meg is tapsolnánk, ha nem az ország sorsával játszadozna a koalíció. Richard Sulík ultimátumát követően Matovič szorult helyzetbe került, melyből nem nagyon látszott kiút. Az SaS és a Za ľudí a fejét követelte, ráadásul egy vasárnap nyilvánosságra került felmérés szerint ötből négy ember szerint nem alkalmas miniszterelnöknek.

Csakhogy Matovič nem véletlenül ül ott, ahol van: úgy vágta ki magát a lehetetlen helyzetből, hogy közben bosszút állt mindenkin, aki fel mert szólalni ellene.

Persze, ha az ajánlatát elfogadják, akkor neki is komoly árat kell fizetnie: lemond a kormányfői székről. De az is komoly ár, amit ezért cserébe kér: Sulík, Bittó Cigániková, Kolíková és Šeliga feje, valamint eggyel több minisztérium az OĽaNO-nak, az SaS kárára. Lényegében az összes kritikusát eltakarítaná, és persze maradna miniszter, vagyis úgy menne el, hogy közben azért megőrizné a befolyása egy részét.

Erre az ajánlatra nehéz lesz igent mondani a koalíciós partnereknek, csakhogy most már a labda az ő térfelükön pattog. Matovič nyugodtan mondhatja, hogy ő megadott nekik mindent, amit kértek, fizessenek ők is. És ha nemet mondanak, akkor a kormány bukása az ő saruk lesz, nem pedig a kormányfőé. A kérdés, hogy az OĽaNO mennyire fog ragaszkodni a feltételekhez, mégis, meg kellene próbálni ezt az átalakítást, adni neki legalább egy esélyt, hátha működik. Az előrehozott parlamenti választás után ugyanis első körben mindenképpen Peter Pellegrini kapna kormányalakítási megbízást.

Hírdetés

A vasárnap esti bejelentés nemcsak Matovič zseniális politikai és hatalomtechnikai érzékére világított rá, hanem arra is, hogy semmit nem tanult és semmit nem változott.

Kicsinyes és bosszúálló természete ismét győzött, de már legalább mindenkinek világos: nem maradhat tovább kormányfő, vele egyszerűen nem lehet folytatni. Lehet, hogy ezzel a húzással még rúghat egyet az őt kritizálókba, akár még a győztes pozíciójában is tetszeleghet egy ideig, hiszen valóban vert pozícióból állt fel. Ugyanakkor ha a végső csatát meg is nyeri, a háborút elvesztette.

Ha le kell mondania, soha semmi nem fogja feledtetni azt a tényt, hogy Igor Matovič az a kormányfő, aki saját magát buktatta meg.

Ha pedig marad, akkor is ő lesz az, aki röpke egy év alatt szétverte a saját kormányát. Kényelmes többséggel, nyugodtan kihúzhatta volna ezt a négy évet, ha nincsenek a fölösleges konfliktusok, amelyek végül ehhez a teljesen értelmetlen kormányválsághoz vezettek. A legnagyobb játékos, aki végül önmagát ütötte ki a nyeregből. Ez aztán az örökség.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »