A legjobban eltorzított ünnep: Halloween

A legjobban eltorzított ünnep: Halloween

Bármilyen meglepő, de a nyugati kultúrkörben ma ünnepelt Halloween az emberi civilizáció egyik legrégebbi ünnepe. Igaz, nem a mai, eltorzított verziója.

Évről évre keringenek fotók a közösségi oldalakon, miszerint Magyarországon nincs Halloween, Magyarországon mindenszentek van.

Ami igaz is és nem is.

Ugyanis Magyarországon egyszerre lehet Halloween, mindenszentek és lehet halottak napja is. Mert ugyan a három egybe lett mosva, de külön-külön napokon ünnepli ezeket, már persze aki akarja.

Az igaz, hogy a Halloweennek hazánkban semmi tradíciója, de ez igaz egész Közép-Kelet Európára. Nyugaton (annak is a legnyugatabbi felén, így az Egyesült Királyságban, vagy Írországban) annál komolyabb a tradíciója a régi és új Halloweennek (mostanában sokan hivatkoznak rá, hogy a nyugati kultúrkörhöz tartozunk), ellenben kevésbé jelentős a mindenszentekre és az elhunytakra való emlékezés hagyomány épp ezeken a napokon.

Hihetetlen, vagy sem, de a Halloween elődje, a samhain egy ősi kelta ünnep. A kelták két évszakra osztották fel az évet. A tél Samhainkor, azaz az október 31-ről november 1-re virradó éjszakán kezdődött, és május 1-ig tartott. Úgy hitték, ilyenkor a napisten Samhain a halál és sötétség istenének fogságába kerül, aki október 31-én éjjel összehívja a halottak szellemeit.

Hírdetés

A kelta papok ezért ilyenkor a hegytetőn, a szent tölgyfák alatt tüzeket gyújtottak, áldozatokat mutattak be, és a tűz körül táncoltak. November elsején reggel pedig minden családnak parazsat adtak, hogy új tüzeket gyújthassanak, és ezzel a meleggel űzzék el otthonaikból a gonosz szellemeket. 

Vagyis a Halloween a fény ünnepe a sötétség fölött. Ez az alapja minden ősi ünnepnek és egyistenhívő vallásnak is.

Más kérdés, hogy ebben a formában kevesen ünneplik ezt Európa-szerte, de az is igaz, november első két napjában sem a mindenszentek körül forog a családok programja, hanem a temetők meglátogatása a legfontosabb és nem az egyházi hagyomány.

Természetesen a szellemes, töklámpás, vámpíros, ijesztgetős nyugati, modern és eltorzított Halloweent senki sem erőltetheti ránk, aki azonban akarja, ezeken a napokon mindhárom eseményről, ünnepről megemlékezhet.

Ugyanis eltérő napokon vannak. Halloween október utolsó napja (Nyugaton ez bank holiday, vagyis munkaszüneti nap), november elsején van mindenszentek (Közép-Kelet Európában ez a munkaszüneti nap), másodikán pedig halottak napja.

Horváth Ádám


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »