A legjobb úszók után a legjobb edzők sem kíváncsiak Gyárfásra

Szombatra egyeztetést tervezett a MÚSZ a lázadó úszók edzőivel, ám ők külön-külön közölték, hogy nem tudnak ott lenni. A Nemzeti Sport szerint a legjobb úszók után már a legjobb edzők sem adnak Gyárfásék szavára.

Miután egyre több kormánypárti politikus határolódik el finoman a Magyar Úszószövetség (MÚSZ) elnökétől, és elmaradt a szombatra tervezett egyeztetés is a "renitens" úszók trénereivel, Gyárfás Tamás és a MÚSZ légüres térbe kerülhet – elemezte a helyzetet a szombati Nemzeti Sport.

Az ezdőket Hargitay András szövetségi kapitány, és Nagy Orsolya, a szövetség úgyvezetője várta volna egyeztetésre 30 perces etapokban, de az érintettek – a BVSC, az MTK és az UTE edzői – külön-külön jelezték, hogy nem tudnak elmenni a beszélgetésre.

Végül a MÚSZ lemondott arról, hogy még a windsori rövid pályás világbajnokság előtt párbeszédet kezdjen az érintettekkel. A lap szerint alighanem számon kérték volna az edőkön a lázadó úszók – köztük a Verrasztó testvérek, Gyurta Dániel, Kapás Boglárka – viselkedését. Gyurta egyébként nem megy a kanadai vb-re, így nehéz elképzelni, hogyan tudják majd ott szóra bírni edzőjét.

A szombati Blikknek is hasonló információi voltak az elmaradt egyeztetésről, azt írták, egyedül Verrasztó Dávid edzője, a 29 éves Molnár Ákos ment volna el a meghívottak közül, de őt már emailben úgy tájékoztatták, hogy elmarad a beszélgetés. A Kapást edző Virth Balázs elfoglaltságra hivatkozott, Kovácshegyi Ferenc szintén nemet mondott, a Verrasztó Evelynt és Bernek Pétert felkészítő Nagy Péter is kikosarazta Gyárfásékat.

A számonkérés elmaradása a Nemzeti Sport szerint arra utal, hogy a legjobb úszók után a legjobb edzők sem adnak már a szövetség vezetőinek szavára, tehát oda a MÚSZ tekintélye.

(HVG)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »