A legjobb húszban végzett Bihari Szilárd (Atlétika)

A legjobb húszban végzett Bihari Szilárd (Atlétika)

A sepsiszentgyörgyi Gáll Lajos Futókör tagjainak részvételével rendezték meg vasárnap a fővárosi OMV Petrom Bucharest Half Marathont, amelynek 10 kilométeres távján álltak rajthoz a megyeszékhelyiek és a legjobb eredményük egy 19. helyezés. A megmérettetés tizenegyedik kiírásán mintegy tízezren mérhették össze állóképességüket, gyorsaságukat.

Két év kihagyás után szombaton és vasárnap ismét megrendezték a hagyományos bukaresti félmaratont, amelynek rajtjánál ezúttal is voltak sepsiszentgyörgyi, háromszéki futók. A pénzdíjas viadal első napján a nagy népszerűségnek örvendő gyermekversenyekre került sor, míg tegnap délelőtt a felnőtteken volt a sor. Az eseményt két távon – 10 és 21 km – hirdették meg a szervezők, a hosszabbik próbát pedig egyéniben és váltóban is lehetett teljesíteni. A sepsiszentgyörgyi Gáll Lajos Futókör tagjai a tíz kilométeres számban álltak rajthoz: Bihari Szilárd a 19., Imreh Zoltán a 26., Csutak Tamás a 44., míg Mezei Lóránt a 47. helyen fejezte be a viadalt. Ugyanezen a távon versenyzett a szintén szentgyörgyi Vitályos Erzsébet, aki a 303. – a nők között a 42. – pozícióban végzett. A félmaratonon indulók között ott volt a baróti Robert Costea is és 1:24:00 órás időeredményével a 73. – a férfiak közt a 60., míg a 35 év fölötti korosztályban a 21. – helyen zárt.

Hírdetés

Eredmény: * 10 km (2133 induló): 1. Andrei Rusu 29:44 perc… 19. Bihari Szilárd 38:35 perc… 26. Imreh Zoltán 39:40 perc… 44. Csutak Tamás 41:27 perc… 47. Mezei Lóránt 42:09 perc… 303. Vitályos Erzsébet 52:09 perc * félmaraton (1625 induló): 1. Mkungo Panuel 1:02:28 óra… 73. Robert Costea 1:24:00 óra. (tibodi)


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »