A legjobb gyógynövények húgyúti bajokra

A legjobb gyógynövények húgyúti bajokra

A húgyúti fertőzések rengeteg kellemetlenséggel járnak, érdemes tehát tudatosan odafigyelni a megelőzésre. Ebben jelentős segítséget nyújthatnak egyes gyógynövények is.

A medveszőlőlevél (Arctostaphylos uva ursi) az egyik leggyakrabban ajánlott gyógynövény húgyúti bántalmakra. Hatékonyan tisztítja a veséket és a húgyutakat, illetve a népi gyógyászat régóta használja már vesekövességre is. Egy kutatás szerint ráadásul arbutin nevű hatóanyaga még a húgyhólyagrák kialakulásának megelőzésében is segítséget nyújthat. Egy teáskanál szárított medveszőlőlevelet öntsünk le egy csésze forró vízzel, hagyjuk állni 10 percig, majd szűrjük le. Ebből igyunk meg napi 3 csészével, ha húgyúti gyulladásunk, fertőzésünk van – hamar érzékelni fogjuk a gyógyhatását. Az viszont fontos, hogy ne lépjük túl az ajánlott adagot! – írja a Házipatika.com.

Hírdetés

A ragadványfüvet (Galium aparine) is régóta használják már a húgyutak egészségének megőrzésére. A népi hiedelem szerint kimossa a mérgeket és a káros anyagokat a vesékből. Két teáskanálnyit vegyünk a szárított növényből, és forrázzuk le egy csészényi vízzel. Hagyjuk állni 10 percig, szűrjük le, és napi három csészével igyunk belőle, míg meg nem szűnnek a panaszaink. Ami fontos: cukorbetegek, illetve cukorbetegségre hajlamosak inkább ne fogyasszák.

A gyermekláncfű szintén régóta ismert vesevédő hatásáról, illetve arról, hogy az ebből készült tea segít a húgyutak megtisztításában. A Renal Failure című orvosi szaklapban jelent meg egy tanulmány, amely szerint több olyan toxin is létezik, amelynek káros hatásaitól képes megóvni a vesét. Emellett enyhe vízhajtó, antioxidáns hatása is van, továbbá segít eltávolítani a szervezetből nemcsak a felesleges folyadékot, hanem a nátriumot is. Éppen ezért a vérnyomást is képes kiegyensúlyozni. Teáját nem csupán akkor érdemes rendszeresen inni, amikor éppen betegek vagyunk, hanem a húgyúti fertőzések megelőzése miatt is.

Hasonló hatású a csalán, amely nemcsak a húgyutaknak, hanem a csontoknak is igen hasznos, illetve kutatások szerint segít felvenni a harcot az E.coli baktériumokkal, amelyek gyakran felelősek a húgyúti fertőzések kialakulásáért. Ezeket a gyógynövényeket külön-külön, de akár együtt, teakeverék formájában is fogyaszthatjuk, ha szeretnénk egészséges veséket, vagy akkor is, ha felfáztunk. Sőt a csalán és a gyermekláncfű zsenge hajtásai akár nyersen, salátába keverve is ehetőek, ilyen módon is érdemes kipróbálni.


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »