Mikszáth Kálmán születésének 179. évfordulójára emlékeztek január 16-án a szklabonyai Mikszáth Kálmán Emlékházban. Az ünnepség során a nagy palóc mesemondó szülőföldhöz való kötődéséről és a Mikszáthi-örökségről is szóltak.
Az emlékház előtti udvaron Nagy Tímea, a Szlovák Nemzeti Múzeum – A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma megbízott igazgatója köszöntőjében kifejtette: nagy megtiszteltetés, hogy a mai napon azon a helyen találkozhatunk, amely elválaszthatatlanul összefonódik Mikszáth Kálmánnal.
„Művei túlmutatnak nyelveken, országhatárokon és ma is megszólítanak bennünket emberségükkel, iróniájukkal, bölcsességükkel” – húzta alá az emlékházat is üzemetető múzeum vezetője.
Nagy Tímea (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)
Mint hozzátette,
a megemlékezésen élő párbeszédet folytatunk a múlttal a kulturális emlékezetünket erősítve.
Marta Kálovcová, Szklabonya polgármestere kiemelte, Mikszáth szülőföldjét és annak lakóit megörökítette a műveiben. „Nemcsak önmagával foglalkozott és törődött, hanem szívén viselte minden ember jólétét” – hangzott el az eseményen.
Első írói sikereit is e tájnak köszönhette – fogalmazott Herczegné Varga Ilona, a Mikszáth Kálmán Társaság elnöke ünnepi beszédében. A tót atyafiak és A jó palócok örök emléket állítanak a paraszti élet erkölcseinek. A társaság elnöke szólt továbbá Mikszáth újrafelfedezéséről, újbóli életre keltéséről, s máig ható örökségéről.
Megemlékezők az emlékháznál (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)
A hagyományokat követve a társszervező Csemadok Nagykürtösi Területi Választmányának újévi köszöntője sem maradhatott el. Idén Cibulya Gyula alelnök köszöntötte a közösséget: nemcsak Mikszáth Kálmán születésnapját ünnepeljük, hanem azt az örökséget is, amelyet műveivel ránk hagyott.
„Köszönet jár mindazoknak, akik hozzájárultak a mai megemlékezéshez. Bízom benne, hogy ez a mai együttlétünk nemcsak tiszteletadás, hanem megerősítés is abban, hogy Mikszáth Kálmán szellemiségét tovább őrizzük”
– jegyezte meg az alelnök.
Herczegné Varga Ilona (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)
A rendezvény több felszólalója is hálás köszönetét tolmácsolta a Szlovák Nemzeti Múzeum – A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumának korábbi igazgatója, Jarábik Gabriella felé. Hangsúlyozták a több évtizedes gyümölcsöző együttműködést, s egyúttal támogatták az új vezetést is.
Az emlékház nagytermében Németh Zita, az emlékház munkatársa, menedzsere előadásában foglalta össze a Mikszáth utódok életét, kitérve a horpácsi birtok sorsára is. Mint elhangzott, a nagy palóc mesemondónak három fiúgyermeke született. Jánoska alig négyévesen elhunyt. Az 1885-ben született Mikszáth Kálmán László szép kort élt meg, azonban 1950-ben utód nélkül halt meg. Öccse, az 1889-ben született Mikszáth Albert részben édesapja nyomdokaiba lépett. Mára elfeledett író, aki befejezte édesapja utolsó regényét. Lánya, Mikszáth Edit férjével együtt az 1950-es kitelepítésekig élt a horpácsi birtokon. A Mikszáth-Cseney famíliát kuláknak titulálta az akkori hatalom, elkobozták földjeiket, a kastélyból is menekülniük kellett.
Cibulya Gyula köszöntője (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)
Editnek három gyermeke született, a legidősebb fiú, Mikszáth Kálmán első dédunokája, Mikszáth-Cseney Kálmán jelen volt a szklabonyai megemlékezésen. A Mikszáth utóddal Szászi Zoltán beszélgetett abban a házban, ahol a híres dédnagyapja gyermek- és ifjúkorát töltötte.
A kötetlen beszélgetés során számos anekdota hangzott el a mikszáthi humorral vegyítve.
A dédnagyapa örökségéről, kéziratai mellett a horpácsi birtok elvesztéséről is mesélt a közel nyolcvanesztendős utód.
Németh Zita előadása (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)
Mikszáthi novellának is beillik az a történet, miszerint az ötvenes évek elején a helyi hatalom a család birtokában lévő írógépet kéri el azon dokumentumok megírására, amelyek alapján kiköltöztetik a Mikszáth-Cseney családot a nemzet által az írónak ajándékozott kúriából. Emellett számos humoros történetet mesélt el az egykor taxisként is tevékenykedő dédunoka.
Mikszáth öröksége velünk és köztünk él.
Mikszáth-Cseney Kálmán és Szászi Zoltán (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)
Pásztor Péter/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »


