Január 3-án tartották a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye hitoktatóinak lelkinapját, melynek helyszíne a debreceni Egyházmegyei Kateketikai Központ volt. Az eseményen a közös imádságot követően Palánki Ferenc megyéspüspök köszöntötte a jelenlévőket.
Németh István, az egyházmegye hitoktatási referensének meghívására Fanea József, a Szatmári Egyházmegye püspöki titkára és bírósági helynöke tartott előadást a lelkinapon.
Palánki Ferenc püspök köszöntőjében arról beszélt, hogy a hitoktatói szolgálat lényege nem pusztán a hit tanítása, hanem annak átadása. Ez a szemlélet a szolgálatba vetett örömöt hangsúlyozza, melynek alapja az Isten iránti elhivatottság és bizalom.
A püspök arra emlékeztetett, hogy a hit lényege az élet legnagyobb félelmeitől való megszabadulásban rejlik: a haláltól, az elmúlástól és az evilági élet végétől való rettegés helyébe a Jézus Krisztus feltámadásába vetett reménység lép. Ez az alapvető hit, amely bátorságra és kitartásra ösztönöz minden embert, legyen szó az élet kihívásairól vagy annak örömeiről.
Ferenc pápa szavait idézve a püspök hangsúlyozta, hogy a hit az élő reménység forrása. Lehetőségünk nyílik arra, hogy a mi szolgálatunk által is megjelenjen Jézus szeretete. Reményt és békét nyújthatunk a körülöttünk élőknek, a ránk bízottaknak. Palánki Ferenc szerint a hitoktatók legfőbb feladata e remény és szeretet átadása a gyermekeknek és a jövő nemzedéknek. „Ez az, ami valóban megtisztelő Isten részéről, hogy meghívott minket erre a szolgálatra, és ő táplálja bennünk ezt a hitet, ezt a reményt, és ezáltal növekszik a világban a szeretet” – mondta.
Palánki Ferenc köszöntője végén bemutatta és méltatta Fanea József atyát, a szatmári egyházmegye püspöki titkárát és bírósági helynökét, és megköszönte, hogy vállalta a lelkinap vezetését.
A lelkinap csúcsa a közös szentmise volt, amelyen Fanea József mondott prédikációt.
A közös ebéd után folytatódott a rekollekció a katekétáknak, melynek során online zarándoklatot tettek Rómába két előadás keretén belül.
Forrás és fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »