A Legfelsőbb Bíróság 2025. május 20-án hatályon kívül helyezte a Specializált Büntetőbíróság (ŠTS) ítéletét Ján Kuciak oknyomozó újságíró meggyilkolása ügyében, amely Marian Kočner és társai ellen irányult.
A Legfelsőbb Bíróság az ítéletben található hibák miatt visszautalta az ügyet a ŠTS-hez, és elrendelte, hogy az ügyet egy másik bírói tanács vizsgálja meg. Erről Alexandra Važanová, a Legfelsőbb Bíróság szóvivője tájékoztatott.
„A Legfelsőbb Bíróság a keddi zárt ülésén hatályon kívül helyezte a Specializált Büntetőbíróság ítéletét Marian Kočner és társai büntetőügyében, mivel az ítélet hibákat tartalmazott. Ezek között szerepelt a tényállás tisztázatlansága, az összes szükséges bizonyíték beszerzésének elmulasztása az ügy teljeskörű feltárása érdekében, valamint az, hogy a Specializált Büntetőbíróság nem foglalkozott minden, az ítélet szempontjából lényeges körülménnyel”
mondta Važanová.
A Legfelsőbb Bíróság egyúttal arra is hivatkozott, hogy a ŠTS nem tett eleget a Legfelsőbb Bíróság korábbi ítéletében megfogalmazott kötelező érvényű utasításoknak. Ezért döntöttek úgy, hogy az ügyet más bírói tanács elé utalják. A Legfelsőbb Bíróság döntését a bírák 2:1 arányban hozták meg.
A Specializált Büntetőbíróság 2023 májusában felmentette Marian Kočnert a Kuciak-gyilkosság megrendelésének vádja alól, valamint a különböző ügyészek meggyilkolásának előkészületével kapcsolatos ügyben is. Alena Zsuzsovát viszont bűnösnek találták, és összesen 25 év letöltendő szabadságvesztésre ítélték. A jelenlegi főügyész, Maroš Žilinka és az ügyész Peter Šufliarsky meggyilkolásának előkészülete kapcsán Dušan K.-t is bűnösnek mondta ki a bíróság, míg Darko D. vádlottat felmentették.
A 2018 februárjában történt Kuciak-gyilkosság ügyében, amely során menyasszonya, Martina Kušnírová is életét vesztette, három jogerős ítélet is született. A gyilkosság elkövetői, Miroslav Marček és Tomáš Szabó már korábban 25 év letöltendő börtönbüntetést kaptak, míg Andruskó Zoltánt 15 évre ítélték el.
spravy.rtvs.sk
Nyitókép: sita
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


