A Legbátrabb Város üzenete: hit, hűség, bátorság

A Legbátrabb Város üzenete: hit, hűség, bátorság

Tizedik alkalommal emlékeztek meg január 25-én a csehkiverő hősökről a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) által megszervezett Legbátrabb Város Emléktúrán. A Balassagyarmatot felszabadítók viszonylagos útvonalát járta be az a 110 résztvevő, akik a szombatjukat az otthon ülés helyett a múlt harcosai tiszteletének szentelték.

Az emléktúra még a köztévé híradójába is bekerült:

Kőszegtől Balmazújvárosig, Miskolctól Székesfehérvárig az ország minden szegletéből érkeztek résztvevők a tizedik alkalommal megrendezett Legbátrabb Város Emléktúrára. Az egészen kis gyermekektől az idősebbekig érkeztek résztvevők, hogy leróják tiszteletüket a bátor harcosok előtt.

A túra a balassagyarmati vasútállomáson vette kezdetét, ahol egy vármegyés lány, Kónya Dorottya foglalta össze az 1919-es januári történéseket. Aki eddig nem ismerte volna a pontos részleteket, itt azt is megtudta, mekkora hősiesség volt ez a környékbeli, többségben háborúból éppen visszatért katonáktól.

Hírdetés

Egy rövid buszozást követően Magyarnándorban Schmiedt Károly, a település polgármestere fejezte ki tiszteletét az anno innen Balassagyarmat megmentésére induló harcosok előtt. A község vendégszeretetére jellemző, hogy forró teával és némi harapnivalóval megvendégelve indították útjukra a túrázókat.

Az első nagyobb megállóra a táv felénél, Szügy határában került sor, ahol a szervezők forró teával fogadták a résztvevőket.

Ezt követően már a balassagyarmati Hősök temetőjébe vezetett a túrázók útja, ahol Barcsa-Turner Gábor mondta el gondolatait arról, hogy milyen módon lehetünk a legméltóbbak arra, hogy a múlt nagy hőseinek utódaiként tartsuk magunkat számon. A HVIM társelnöke mindenkit arra biztatott, hogy senki ne úgy éljen, mintha bujkálnia kellene a társadalomban, hanem legyen bátorsága mindenkinek kimondani, hogy ő a normalitást és a magyar nemzetet képviseli és bátorságot kell meríteni a hősök példájából a liberális erők véleménydiktatúrája ellen. Mint kifejtette: hitre, hűségre és bátorságra van nekünk is szükségünk, és akkor a nagyhatalmi döntések is legyőzhetők.

A túra utolsó állomásán, a főtéren, a városért harcoló hősi halált halt balassagyarmati katonák emlékét őrző táblánál, a túra szervezői vették át a szót. Horváth Gábor felolvasásából derültek ki részletek, az elesett harcosok halálának körülményeiről. Dobrocsi Lénárd pedig saját gondolataival ösztönzött mindenkit az ilyen önfeláldozó hősök emlékének méltó megőrzésére, egyben köszönetét fejezte ki, hogy ennyien ellátogattak Palócország fővárosába, ezen a hideg téli napon.

A túra után testileg ugyan elfáradva, de szellemileg feltöltődve tértek haza a résztvevők a Legbátrabb Városból az ország minden pontjára. További képek a Szent Korona Rádió honlapján.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »