A szerdai, csütörtöki híradások arról is szóltak, hogy a sókoncentráció gyors növekedése tízezreket érinthet, a környezeti kár is jelentős. Mi több, maga Raed Arafat, az országos katasztrófavédelmi hivatal (DSU) vezetője nemcsak arra hívta fel a figyelmet, hogy a lakók ne igyanak a vezetékes vízből – ez Dicsőszentmárton, Vámosgálfalva és Szászbogács lakóinak szólt –, hanem, hogy az elpusztult édesvízi halakat se fogyasszák. Némiképp különös lehet az efféle felszólítás, ám tekintve a parajdi bányaszerencsétlenség megannyi súlyos következményét, elképzelhető, hogy a térségben élő nélkülöző családok akár erre is ráfanyalodnának. A helyzet társadalmi szempontból is rendkívül bonyolult, a Maros megyei vészhelyzeti bizottság egyelőre a vízellátás leállítását rendelte el, közben pedig több tartálykocsit mozgósítottak, melyekkel más megyékből szállítják az ivóvizet.
Kisebbfajta politikai csetepaté is kerekedett annak értékeléséből, hogy mi okozhatta a Kis-Küküllőbe torkolló Korond-patak megnövekedett sótartalmát. Szerda este Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának elnöke elkeseredetten közölte, nem haladnak a probléma megoldásával, állítása szerint ugyanis az országos sóhivatal fennhatósága alá tartozó cég elbontotta az egyik küszöböt a Korond-patakban, s ez vezetett a sókoncentráció megugrásához. A nemzetközi szakértők javaslatára ugyanis két ilyen küszöböt hoztak létre, ezeknek az a szerepük, hogy lassítsák a víz áramlását. Úgy tűnt, a vízügyi munkálatokat végzők fütyülnek a szakértőkre, emiatt tegnap Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes is kiborult, kormányülésen kérte mind a vízügyi mind a sóhivatal országos vezetőinek azonnali leváltását. Az érintettek is megszólaltak, mondván, nem bontották le a küszöböt, csupán egy szükségszerű, kényszerítő körülmények miatti beavatkozásról van szó. Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter arról beszélt, bizonyosan „hullnak majd fejek”, ám előbb a vizsgálódó testületnek kell elkészítenie jelentését…
Némiképp ismerős: az állami vállalatok vezetői mindenre találnak magyarázatot, de vétkest, felelőst kevésbé. Addig is, amíg a miniszterelnök ellenőrző testülete rámutat majd valakire, valakikre, egy biztos: a Kis-Küküllő mentén fokozódó gondot jelent az ivóvízellátás, s elképzelhetően hasonló helyzettel szembesülnek majd a Maros mentén is. Közösségi oldalán Hartel Tibor kolozsvári ökológus, egyetemi tanár csütörtök délután már fényképekkel alátámasztottan jelezte: a Kis-Küküllőben tömegesen pusztulnak a halak, s csak dokumentálni tudják az ökológiai katasztrófát. A lavina elindult, s azt egyelőre senki sem tudja bizonyossággal és hitelt érdemlően kijelenteni, hol és mikor áll meg…
Vízügyi munkálatok a Korond-pataknál. Fotó: Facebook / Apele Române
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »