A Lánchíd-felújítás közben még két "para" lesz a belvárosban

A Lánchíd-felújítás közben még két "para" lesz a belvárosban

Azonban az InfoRádióban Tüttő Kata főpolgármester-helyettes kimondta: 2023-ra végezni kell a felújítással.

A sikertelen első után másodjára végül sikeres közbeszerzési eljárás után várhatóan februárban kezdődik a Lánchíd felújítása, amely 2023 őszén érhet véget – mondta Tüttő Kata városüzemeltetési főpolgármester-helyettes az InfoRádióban.

„Az első eredménytelenül zárult, hiszen 35 milliárd forint volt az a legolcsóbb ajánlat, amelyre a Fővárosi Önkormányzat szerződést köthetett volna. Ez az összeg nem állt akkor rendelkezésre, mert akkor 17 milliárd forint volt a főváros félretett pénze, hatmilliárdos állami ígérvénnyel. Ezért indult el egy újratervezése a Lánchíd-felújításnak, új egyeztetések is folytak, új közbeszerzést is kiírtunk, ami már csak a híd felújításáról szólt, ennek az eljárásnak lett most vége hosszú hónapok után” – idézte fel Tüttő Kata.

Az érvényes ajánlattevők közül a legolcsóbbal fog szerződést kötni a BKK.

A felújítás 30 hónapig tart majd, ebből 18 hónap az, ami a Lánchíd teljes lezárását jelenti a forgalom elől, de a startidőpontja ennek a 18 hónapnak még nem látszik pontosan. A munka 2023 őszére fejeződik be – ígéri a városvezető, aki tudja, nem lesz ez egyszerű időszak a budapestieknek sem.

„Több beruházás is zajlik egymással párhuzamosan az érintett területen is, hiszen már

  • zajlik a 3-as metró felújítása, korlátozott az autóforgalom, és
  • várhatóan a rakparton is elkezdődnek munkálatok, a Fővárosi Vízművek fog dolgozni egy halaszthatatlan főnyomócsőcserén”
  • – sorolta.

    Mint elárulta, a Lánchíd-felújítás költségének egynegyede örökségvédelmi feladat; sok új kandelábert kell feltenni a hídra.

    A közvilágítás és a díszkivilágítás is megújul, ez is „egymilliárdos tétel”.

    A Lánchíd „lánca” mindazonáltal nem újul meg, itt csak karbantartásra kerül sor.

    Hírdetés

    „Nyilván a legszerencsésebb a Lánchíd esetében az újjáépítés lett volna,

    a mostani felújítás nagyjából 25 évvel hosszabbítja meg a híd életét;

    a Lánchíd újjáépítése tehát még az én életemben még mindenképpen el kell, hogy induljon” – vélekedett Tüttő Kata.

    Kiemelte: a Városháza továbbra is várja, hogy a kormány teljesítse az ígéretét a 6 milliárdos állami támogatásról. Addig is a Lánchíd felújítása hitelből fog megvalósulni – közölte Tüttő Kata.

    Reagált arra is, amit a felújítással kapcsolatban Fürjes Balázs Budapest- és agglomerációfejlesztési államtitkár nyilatkozott, miszerint a Tarlós István főpolgármesteri időszakában megkezdődött közbeszerzési eljárások alapján akár 5 milliárd forinttal is olcsóbb lehetett volna a beruházás, mint amilyen drága most lett.

    „Nem tudom, miért mond Fürjes Balázs olyat, amiről tudja, hogy nem úgy van. Az előző közbeszerzési eljárás során az előző városvezetés összedrótozta a Lánchíd felújítását a villamosalagút felújításával. Ehhez lett volna szükség 35 milliárd forintra, de nem volt, csak 17, és a kormány által ígért 6. Most a szerződés egy 26 milliárd forint körüli összegről fog szólni, amiből körülbelül 6 milliárd forint az áfa.”

    Nyitókép: Pexels.com

    Forrás:infostart.hu
    Tovább a cikkre »