A kutyát se érdekelte a Marvel új szuperhős-mozija

Mit tudhatnak ezek a Minyonok? Ennyire divatba jött a gyerekkel-mozizás? Vagy ennyire kitikkadt mindenki az utóbbi napok forróságában? Nem találunk más magyarázatot arra, hogy az animációs film, amely a Gru gyengére sikerült előzménytörténete, megint vezeti a mozis toplistát. 

Hírdetés

Három hétvége telt el a bemutatója óta, mégis több mint 500 ezren látták a Minyonokat, amely második hete vezeti a nézettségi listát. Így a Marvel legújabb szuperhős-filmje, A Hangya csak a második helyre tudott felkapaszkodni – a hétvégén a sárga izékre 57 ezren, míg a képregényfilmre 33 ezren ültek be. Pedig utóbbi csütörtökön debütált. A Ted 2 című malackodásra, amely a nézettségi lista harmadik helyén áll, a hétvégén 35, bemutatója eltelt két és fél hétben összesen 123 millát költöttek a magyar mozizók. Az Önkívület című sci-fi viszont A Hangyánál is nagyobbat hasalt: csütörtöki premierje óta alig 20 ezren voltak rá kíváncsiak. Sőt, az Agymanók című Pixar-műsor – amely szintén elsősorban gyerekeknek szóló animáció – is népszerűbbnek mutatkozik összességében, mint a Jurassic World vagy a Terminator. A dínós kaland ugyan három héttel Schwarzi nyugdíjas keménykedése előtt debütált, így érthető, hogy több mint háromszor akkora bevételt zsebelt be azóta. A tények kedvéért: a gyíkokra 667+ millió, míg a Terminatorra kicsit több mint 200 millió forintot csengettek ki eddig a magyar nézők a mozikasszáknál. A lista utolsó három helyén A kém című komédia, a Bazi nagy francia lagzik és a Magic Mike XXL áll.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »