A kurdok szerint a török hadsereg napalmot és foszfort vetett be

A kurdok szerint a török hadsereg napalmot és foszfort vetett be

A török hadsereg nemzetközi egyezményekben tiltott napalmot és foszfort vetett be az Északkelet-Szíriában folytatott hadműveletében – állította az Észak- és Kelet-Szíria Autonóm Adminisztrációja nevű szíriai kurd hatóság csütörtökön.

A Rász el-Ainnál zajló török agresszióban a nemzetközi jog és szerződések nyilvánvaló megsértésével, válogatás nélkül, különböző fegyvereket használnak – húzta alá a kurd hatóság. „Látva tervének teljes kudarcát, Recep Tayyip Erdogan török elnök olyan nemzetközileg tiltott fegyvereket vetett be, mint a napalm és a foszfor” – hangsúlyozta a kurd kormányzat.

Az utóbbi napok harcai Rász el-Ain térségére összpontosítanak. Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns aktivistahálózat úgy tudja, a török hadsereg és szíriai arab szövetségesei részben elfoglalták a várost a Népvédelmi Egységek (YPG) kurd milíciától, amelyet Ankara a terrorszervezetnek nyilvánított Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) szíriai ágának tart.

Az OSDH egyelőre nem tudta megerősíteni, hogy a török csapatok vagy a szövetségeseik tiltott fegyvereket használtak volna. Az aktivista hálózat ugyanakkor közölte, több sebesültet is égési sérülésekkel szállítottak egy közeli kórházba.

A törökök cáfolnak

Hulusi Akar török védelmi miniszter cáfolta azokat a híreszteléseket, miszerint a török hadsereg vegyi fegyvert is bevetett volna a YPG ellen. A miniszter leszögezte: köztudott tény, hogy a török haderő eszköztárában nincs vegyi fegyver. Egyben azt állította, hogy a YPG alkalmaz vegyi fegyvert, amit megpróbálnak a török hadseregre kenni.

A 2011 óta tomboló szíriai rháborúban a napalm kifejezést általában a különböző típusú gyújtóbombák alapanyagának gyűjtőfogalmaként használják. A foszfort leginkább ködfejlesztésre használják, míg a gyújtóbombákban történő alkalmazását a nemzetközi jog tiltja.

Hírdetés

A kurd hatóságok a közösségi médiában olyan felvételeket tettek közzé, amelyeken égési sérüléseket szenvedett gyermekeket lehetett látni. Az északkelet-szíriai Haszaka tartomány egyik orvosa szerint ezek a sebek pontosan ilyen tiltott fegyverek alkalmazására utalnak.

A Szíriai Demokratikus Erők szóvivője független szakértőket szólított fel

Musztafa Bali, a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) szóvivője felszólította a nemzetközi szervezeteket, hogy a szakértőik révén a helyszínen, személyesen vizsgálják meg a sebeket. „Az északkelet-szíriai egészségügyi létesítményekben nem maradtak szakértők, miután a török offenzíva miatt a civilszervezetek elhagyták a térséget” – tette hozzá Bali.

A török hadsereg és helyi  iszlamista szövetségese, október 9-én indította meg a Béke Forrása fedőnevű hadműveletet Északkelet-Szíriában az SDF gerincét adó YPG-vel.

Az OSDH legfrissebb csütörtöki összesítése szerint a török offenzívában eddig legalább 72 civil és az SDF 203 harcosa vesztette életét. A török védelmi minisztérium viszont arról számolt be, hogy eddig az YPG 673 „terroristáját” tették harcképtelenné.

Hirado.hu, MTI

Sharing is caring!


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »