A kurdok megállapodtak az Aszad-rezsimmel, a szíriai hadsereg vonul a törökök ellen

A kurdok megállapodtak az Aszad-rezsimmel, a szíriai hadsereg vonul a törökök ellen

A BBC beszámolója szerint a szíriai kurdok megállapodást kötöttek Bassár el-Aszad elnök kormányával, ennek következtében a szíriai hadseregből vezényelnek egységeket északkeletre, ahol a török hadműveletek zajlanak.

A kurdok bejelentése szerint a szír haderő segíteni fog a Szíriai Demokratikus Erőknek (SDF) a törökök elleni háborúban, valamint több, török ellenőrzés alatt álló szíriai várost is felszabadítanának.

Ez azért kezelhető óriási fordulatként, mert a kurdok és az Aszad-rezsim rendkívül távol álltak egymástól, a baaszisták oldaláról évtizedes elnyomásban részesültek a kurdok. Az SDF parancsnoka, Mazloum Abdi szerint is fájdalmas ez a kompromisszum, nem is bíznak sem Damaszkuszban, sem az oroszokban, de ha a népük irtása és az egyezség között kell választani, akkor az inkább az életben maradás mellett döntenek.

Hírdetés

A török-kurd háborúról szóló cikkünkben már prognosztizáltuk ezt a forgatókönyvet, az Egyesült Államok Bassár el-Aszad megbuktatásában volt érdekelt, most pedig sikerült egyik szövetségesüket a térségből való kivonulással a hatalom és Moszkva ölébe lökni:

Apropó, kivonulás

Mark Esper amerikai védelmi miniszter közben bejelentette, hogy az Egyesült Államok újabb ezer katonát fog kivonni Szíria északi részéről. Elmondása szerint azért döntöttek így, mert információik szerint Törökország kiterjeszti a hadműveletet délebbre, később pedig nyugati irányba is.

Ezzel párhuzamosan délről érkezhetnek a szír hadsereg katonái, így az amerikaiak könnyen a két fél között találhatták volna magukat.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »