A külügyminiszter bekérette az iráni nagykövetet a lebombázott izraeli hajón elhunyt román állampolgár miatt

Bogdan Aurescu külügyminiszter bekérette az iráni nagykövetet az izraeli teherhajót ért támadás miatt, ugyanis a hajóskapitány, aki elhunyt a támadás következtében román nemzetiségű volt – áll a Külügyminisztérium közleményében, amelyben arra is kitérnek, hogy Románia a nemzetközi partnerekkel, Izraellel, az Egyesült Államokkal és Nagy-Britanniával való konzultáció nyomán meggyőződött arról, hogy nem balesetről, hanem szándékos támadásról van szó, és elítéli a terrorista cselekedetet.

Két ember halt meg, amikor az Arab-tengeren támadást hajtottak végre a libériai zászló alatt közlekedő, japán tulajdonú Mercer Street nevű hajó ellen, melyet az izraeli tulajdonú Zodiac Maritime nevű cég üzemeltetett. A tartályhajót Omán térségében tartóztatták fel, egy brit és egy román állampolgár életét vesztette. A támadást drónnal vagy más, pilóta nélküli repülőgéppel hajtották végre.

Hírdetés

Izrael Iránt vádolta a támadás végrehajtásával, és kemény válaszlépés szükségességét hangsúlyozta. A tengerbiztonsági információkkal szolgáló United Kingdom Maritime Trade Operations (UKMTO) szerint nem kalóztámadásról van szó. A Refinitiv hajókövető rendszere szerint a közepes méretű tartályhajó a tanzániai Dar es-Salaamból tartott az egyesült arab emírségekbeli el-Fudzseirába.

Bogdan Aurescu az izraeli és brit külügyminiszterekkel való egyeztetés után döntött az iráni nagykövet bekéretéséről.

.


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »