A küldetés titkos, a szolgálat örök

A küldetés titkos, a szolgálat örök

Magyarország operatív támadottsága – szinte minden irányból – nagyhatalmi méretű. Olyanok veszélyeztetik országunk nemzetbiztonságát, akikért feltétel nélkül lelkesedtünk akkor, ott, 1990-ben.

Harminc éve történt a rendszerváltás Magyarországon. A szocialista társadalmi viszonyok átalakultak parlamentáris demokráciává. Nem ment persze minden azonnal, és hiányérzet még most, harminc év múlva is lehet az emberekben. De az elvek, a fejlődés irányai, a szövetségi politika látható, érzékelhető módon alapvetően megváltozott. Miközben az itt élő emberek és a hétköznapok feladatai maradtak, és folytatódott a munka valamennyi szakmában. Igaz, szakma és szakma között létezik lényeges különbség, főként rendszerváltások idején. Egy programozó ott folytatja a rendszerváltás másnapján, ahol az előző rendszerben abbahagyta. De már egy jogásznak is kihívást jelenthet a társadalmi változás az új jogszabályok – esetleg alkotmányos szintű – változásai, amelyeket korábban az egyetemek még nem oktattak. És vannak még speciálisabb szakterületek, ahol ideológiai örökséggel is szembetalálja magát a rendszerváltás és az azt irányító régi/új politikai elit. Ilyen hely volt 1990-ben a magyar titkosszolgálatok világa.

Speciális, mert fegyveres testület, és erősen túlpolitizált egy szocialista ország vezetésének elvárása szerint. Mégis mi történt hát harminc éve az operatív munkát végzők életében? A szolgálatok felett megszűnt a belügyminisztériumi fennhatóság. Önálló szervezetté váltak, egy felügyelő és nem irányító miniszter koordinációjával. Új nevet kaptak, létrejött – éppen most márciusban van ennek az évfordulója – az Információs Hivatal, a hírszerzés. Megalakult a Nemzetbiztonsági Hivatal, az elhárítás, ahogy a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat is. A hadsereg sem maradt szolgálatok nélkül, a honvédség keretein belül létrejött a Katonai Biztonsági Hivatal és a Katonai Felderítő Hivatal.

Számomra az Információs Hivatal átalakulása jelentett élményt, operatív tisztként láthattam és kollégáimmal együtt részese lehettem. A névváltás együtt járt az ideológiai semlegesség megteremtésével. Kimondatott, majd az 1995-ös törvény keretbe foglalta, hogy a szolgálatoknak, így a hírszerzésnek is ideo­lógiamentesen kell lojálisnak lennie a mindenkori kormányzathoz az ország védelme érdekében. Munkatársai nem lehetnek pártok tagjai és nem képviselhetnek pártpolitikai érdekeket.

Változás volt, hogy sokan távoztak a hírszerzéstől, mert nem értették, vagy nem akarták érteni az átalakulás belső lényegét, a semleges lojalitás egyébként nagyon világos szakmaiságát. Vagyis az ország védelme továbbra is feladat maradt. Egy nemzet, legyen bár méretét tekintve nem túlságosan jelentős, mindig célpontja külső érdekeknek. Harminc év múltával, napjaink eseményeit figyelve éppen azt látjuk, hogy Magyarország méretéhez képest sokkal nagyobb súllyal vesz részt a nemzetközi politikában, mint ami normál körülmények között elvárható lenne. Amiből természetesen következik, hogy az ország operatív támadottsága – szinte minden irányból – nagyhatalmi méretű.

Voltak olyanok is a rendszerváltás idején, akiket különböző okok miatt az új hatalom elbocsátott. Felső vezetői szinten is történtek cserék valamennyi szolgálatnál. Az Információs Hivatalnál az átalakítások vagy vezetőcserék nem okoztak különösebb meglepetést az ottmaradottaknak. Egyszerűen azért, mert a hírszerzés állományába már az 1980-as években is csak egyetemet, főiskolát végzett, nyelveket beszélők kerülhettek be. Életük lényege, szemben a 60-as évekkel, nem az ideológiai elkötelezettség volt, hanem a konkrét felkészültség, a tárgyi tudás és a világban való eligazodás képessége. Ráadásul a hírszerző állomány a nyugati országokat járva nehezen fogadta el kritika nélkül, hogy a szocializmus pillanatok alatt legyőzi a „haldokló” kapitalizmust. Nem volt ugyan rendszerváltó hangulat a kémközpontban, de a reformokat sürgető hangulatjelentések minden hónapban „bombázták” a Belügyminisztérium pártbizottságát. (Ezért többször kapott a hírszerzés pártfigyelmeztetést, amely megrovások dokumentumai talán még fellelhetők a BM-archívumokban.)

Hírdetés

Az emberek lelke és identitása adott, és ha 180 fokos fordulatot várnak tőlük, kell lennie valamiféle fogódzónak, hogy elkerülhessék a meghasonlást. Ilyenkor a megoldás egyedül az lehetett, ha a szakmáját még nagyobb odaadással gyakorolja valaki. Mert ebben a műfajban, mint sok másban, az eredmény az egyedüli értékelhető elem. Az ember gondolatai, politikai vágyai magánügynek számítanak. Egy ország védelme – amire a hírszerzők esküdtek – olyan közügy, amely felülírja az egyéni kétségeket és tökéletesen tematizálja a „Mit kell tennem?” kérdést.

Miközben az ember harminc évvel nem fiatalabb, hanem idősebb lett – talán bölcsebb is –, könnyű értelmezni, sőt azt is megfogalmazni, mit kellett volna másként csinálni. Ne legyünk azonban történelmietlenek, mert az akkori eseményeket csakis az ottani körülmények tényei alapján kell és lehet elemezni. Ez mindenre igaz, így a hírszerzésre és a titkosszolgálatok mindegyikére.

Illusztráció – Információs Hivatal

Amit ma mégis másként csinálnék? Nem hinnék az eufóriában. Földi halandóként kevesebb illúzióval élném meg a rendszerváltozásnak nevezett politikai változást. Jobban koncentrálnék a szakmai kihívásokra és buktatókra, például arra, ki a barátom és ki a valódi ellenérdekű ismerősöm a világban. Mert így, harminc év után szomorú azt látni, hogy olyanok veszélyeztetik országunk nemzetbiztonságát, akikért feltétel nélkül lelkesedtünk akkor, ott, 1990-ben. Tettük azt úgy, hogy közben nem lehettünk biztosak abban, hogy vajon mint operatív tisztek megtarthatjuk-e az állásunkat. Emlékezzünk hát tisztességgel a harminc évvel ezelőtti időkre, és mondjuk el utódainknak, hogy mindennap lehet rendszerváltás, vagyis mindennap lehet még eredményesebben dolgozni!

Földi László titkosszolgálati szakértő


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »