A kukások nagyon elégedettek magukkal

A kukások nagyon elégedettek magukkal

Közleményben tudatták, hogy hajnalban ismét munkába álltak.

A kukások három napja tagadták meg a munkát, mert az infláció és a megemelkedett rezsi költségek miatt megélhetési gondjaik támadtak. A Budapesti Közművek vezérigazgatója, valamint a munkavállalók képviselői csütörtök este aláírták a megállapodást.

Ennek értelmében egyszeri, kétszázezer forintos rezsitámogatást, illetve százhúszezres juttatást kapnak karácsonyra a kukások.

Miután sikerült megállapodni a kukások újból munkába álltak. Azt kérik a budapestiektől, illetve a főváros körüli néhány település lakóitól, hogy az el nem szállított hulladékokat:

Hírdetés

  • a szelektíven gyűjtött papírt, valamint vegyes csomagolási hulladékot külön-külön, lehetőleg átlátszó,
  • a kommunális hulladékot bármilyen egyéb színű,

lezárt zsákban helyezzék ki a megszokott gyűjtési napon, a hulladékgyűjtő tartályokkal együtt, reggel 5 óráig az ingatlanok elé. A kukában és zsákokban kirakott szemetet a megszokott gyűjtési napokon szállítják majd el.

Ugyanakkor elhalasztották a VI. kerületben és Dunabogdányban az évente esedékes lomtalanítást. Ezért kérik, hogy egyelőre senki se tegyen ki lomot az utcára. A új időpontot a megszokott módon fogják majd közölni. Ugyanakkor nem változik az időpontja a többi, korábban meghirdetett kerületi lomtalanításnak.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »