A közösségépítés erejével – Több mint száz szereplő adta elő a passiót Tamásiban

A közösségépítés erejével – Több mint száz szereplő adta elő a passiót Tamásiban

Virágvasárnapot megelőző napon, április 12-én különleges előadásnak adott otthont az újonnan felújított tamási Nagyboldogasszony-templom kertje: több mint száz szereplővel valósult meg a misztériumjáték bemutatása a Tolna vármegyei városkában.

Korábban a szervezők külön passióképzésen is részt vettek Budapesten, ahol szervezői, rendezői ismeretekkel gazdagodtak. A próbák februárban kezdődtek. A helyi közösség tagjai lelkesen készültek a szerepeikre, hiszen itt most nem csupán egy előadásról volt szó, hanem hitük egyik legnagyobb titkának és örömhírének megéléséről és továbbadásáról. A díszletek és jelmezek is korhű hangulatot teremtettek, így a nézők még inkább átélhették a történetet. A ruhák korhűek voltak, melyeket a Magyarország Passió biztosított Meskó Zsolt író, rendező jóvoltából.

A misztériumjáték a nagyheti események legfontosabb pillanatait mutatja be: Jézus bevonulását Jeruzsálembe, az utolsó vacsorát, az elfogatást, a keresztutat és a keresztre feszítést.

A szabadtéri helyszín különleges atmoszférát kölcsönzött az előadásnak, és lehetőséget teremtett arra, hogy minél többen részesei lehessenek az élménynek. Az előadás egyik emlékezetes pillanata Jézus jeruzsálemi bevonulása volt, az őt megformáló szereplő valódi szamár hátán érkezett. A jelenet arra mutat rá, hogy Jézus nem hódítóként érkezik, hanem szelíd, alázatos Megváltóként. A szamár megjelenése – különösen a gyermekek számára – élővé és kézzelfoghatóvá tette a bibliai történetet, sokak arcára mosolyt csalt, miközben mély üzenetet is közvetített.

A misztériumjáték megrendülést, együttérzést keltett az előadókban és befogadókban egyaránt, többen könnyes szemmel figyelték a jeleneteket, melyek a szeretet, az önfeláldozás és a megbocsátás üzenetét közvetítették.

Hírdetés

Tamásiban még nem volt példa hasonló nagyszabású szabadtéri előadás szervezésére, lebonyolítására, ezzel is bizonyítva, hogy a hit ereje képes közösséget építeni, lelkeket felemelni és elindítani egy új úton. Közös elkötelezettség kellett ahhoz, hogy a misztériumjáték körül közösség épülhessen és az összetartozás ereje megtapasztalható legyen – nem titkolt szándék ebből hagyományt teremteni.

A szervezők ezúton is köszönetüket fejezik ki támogatóiknak és a háttérben dolgozóknak a díszletekért, a technikai támogatásért és mindenért, amivel hozzájárultak a misztériumjáték sikeres bemutatásához.

Szerző: Tolnainé Kelemen Bea

Fotó: Tamási katolikus közössége

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »