A közös baloldali arculatban nyoma sincs magyarságnak

A közös baloldali arculatban nyoma sincs magyarságnak

A baloldal kirakatjelöltje „vérszerződést” akar kötni a hat ellenzéki pártvezetővel, de feltételül szabta, hogy a közös lista első öt helyén az előválasztás eredménye szerint szerepeljenek a politikusok. Ez azt jelenti, hogy Márki-Zay Péter, Dobrev Klára, Karácsony Gergely, Jakab Péter és Fekete-Győr András lenne a sorrend.

A hódmezővásárhelyi polgármester kijelentései leginkább támogatóit képesztik el Fotó: MH/Purger Tamás
 

Emlékezetes, a baloldal szerdai közös sajtótájékoztatóján Márki-Zay Péternek megtiltották, hogy az ellenzéki aláírásgyűjtésen kívüli témákról nyilatkozzon, ám ott is jelezte, hogy szívesen kifejtené a véleményét más kérdésekben is. Nem is bírta a rákényszerített hallgatást, csütörtök este Facebook-oldalán közzétett egy beszélgetést a sajtófőnökével.

Ebben először kijelenti, hogy „minden kompromisszumra kész” a győzelem érdekében, később azonban leszögezi, van, amiből nem tud engedni, ez pedig az, hogy „a teljes egységet” tudják kommunikálni, valamint hogy a közös lista első öt helyén „az öt legnépszerűbb ellenzéki politikus” legyen, az előválasztás eredményének sorrendjében. (Vagyis Márki-Zay, Dobrev Klára, Karácsony Gergely, Jakab Péter és Fekete-Győr András – a szerk.)

Beszélt arról is, hogy „a közös listát pillanatokon belül véglegesítenünk kell”, hamarosan kiállnak majd a hat párt vezetőjével, és „vérszerződést” kötnek. Ismét kitért arra is, hogy hajlandó elengedni a hetedik frakció tervét, ami konkurenciát jelentene a hat pártnak, ütközik „hatalmi, pártfinanszírozási, mandátumszerzési érdekeikkel”, azonban szerinte az ő személye elég garanciát jelent a jobbközép elvek képviseletére. Utóbbi kijelentése végképp értelmezhetetlen, hiszen megnyilvánulásai alapján minden kérdésben liberális nézeteket vall.

Hírdetés

A „hét vezér” hasonlat erősen eltúlzott a valódi erőviszonyok ismeretében, és groteszk is a balliberális oldalnak a magyarsághoz, főként az ősmagyarokhoz való viszonyulása miatt. Még Márki-Zay kommentelői között is akadt olyan, aki szóvá tette, hogy a hosszú idő alatt kiókumlált összellenzéki logóban „mákszemnyi vizuális utalás sincs a magyarságra”, a sötétkék-türkiz kombináció inkább fogpasztareklámra emlékeztet.

A baloldal miniszterelnök-jelöltjének a magyarsághoz való legalábbis furcsa hozzáállását szemlélteti, hogy amikor nemrég arról beszélt, mindenki migráns, aki külföldre költözik, például az ő két gyermeke is az, hiszen nem Magyarországon születtek, hanem az egyik Kanadában, a másik az Egyesült Államokban.

Márki-Zay egyik fő kampányeleme, hogy Orbán Viktor ötvenötezer Európai Unión kívüli migránst telepített az országba 2019-ben, noha a KSH adatai szerint 38 511 ember Európából érkezett, közülük 28 ezer szomszédos országból, nagy részük feltehetőleg határon túli magyar.

Márki-Zay Péter rezsicsökkentésről szóló plakátkampánya egy kommunikációs trükk – szögezte le közösségi oldalán tegnap Hortay Olivér, a Századvég energiapolitikai elemzője. Hangsúlyozta: a rezsicsökkentési program lényegét a hatóságilag rögzített, alacsony árak jelentik, és teljesen világos, hogy Márki-Zay ehelyett piaci árszabást vezetne be, ami a jelenlegi rezsicsökkentés eltörlését jelentené.

Azonban a baloldal miniszterelnök-jelöltje felismerte, hogy a rezsicsökkentési program népszerű, így annak támadásával választókat veszíthet – mutatott rá az elemző. Megdöbbentőnek nevezte, hogy egy kormányfőjelölt hogyan nézheti le ilyen mértékben a választókat, hiszen a kommunikációs trükk sikerébe vetett hit feltételezi, hogy Márki-Zay szerint az emberek nem értik meg azt a logikai alapvetést, hogy az új tarifaszabályok szükségképpen a régiek eltörlését jelentik, nem tudják mi a hatósági és a piaci árszabás közötti különbség, vagy nem fogják felismerni, hogy attól, hogy a rezsicsökkentési program jó nekik, a rezsicsökkentésre keresztelt áremelés nem lesz jó.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »