Halmai Tamás költő, író, irodalmár jegyzetét olvashatják.
Az Érsekújvárott élő – és a komáromi Selye János Egyetemen oktató – H. Nagy Péter egyik legtermékenyebb és legsokoldalúbb irodalmárunk. Szabatos tudományos dolgozatok és esszéisztikusan személyes értelmezések egyaránt megtalálhatók a bibliográfiájában. Eredendő kutatási területe a modern és a kortárs költészet (Baudelaire-től Kovács András Ferencig). A covid időszakában közölt – s utóbb kötetsorozattá rendezett – járványjegyzetei mellett újabban kanadai útinapló szerzőjeként is a közérdekű személyesség útjait keresi – az ismeretterjesztés és tudomány-népszerűsítés folytonos szándékával.
Eredendő kutatási területet említettem – mert már hosszú évek óta egy másik vizsgálati irányban is iskolateremtő, közösségszervező eréllyel fejlik ki H. Nagy munkássága: könyvek, szemináriumok és konferenciák sorában foglalkozik a populáris kultúra jelenségeivel – állandó összefüggésben a természettudományos világképek belátásaival.
Amit eddig hiányolhattunk volna ebből a tekintélyes életműből, azt máris kezünkben tarthatjuk: H. Nagy Péter legfrissebb kötete verseket tartalmaz.
Kísérletező és távlatnyitó formabontásnak vagyunk tanúi. Az SF-monológok 53 verset ölel föl, melyek – bár változatos formanyelven, de – azonos ötlet alapján és hasonló tónusban (pátosz és irónia közt) formálódtak meg. A recept egyedien merész: végy egy spekulatív fikciós regényt (az SF a sci-fi, a fantasy és a rokon zsánerek gyűjtőelnevezése), emelj ki belőle erős – és akár egymástól távol eső – mondatokat, fűzd össze őket költeménnyé, az elkészült mű címe egyezzen meg a regényével, a szerző pedig legyen annak egyik szereplője. A hatást fokozandó klasszikus költőktől vett vendégszövegekkel is dúsítsd poétikádat.
A végeredmény egyszerre játék és művészet – és, a maga módján, teoretikus reflexió költészetre, SF-re, emberre és világra. Nem mellékesen: az SF szöveguniverzumaiban rejtező költészeti potenciált is napvilágra hozza – végre. Így végső soron egyszerre szólítja meg a populáris és a „magas” irodalom olvasóit (akik persze gyakran: egyek).
Nem csak a koncepció megragadó: a versek külön-külön is érvényesek, érdemesek. Kozmoszi keretezésben futurisztikus motivikát, embertani közelítésben kalandközi gondolatiságot forgat ez a poétika – miközben a forrásmű olvasatához is új szempontokat ad.
„Mekkora a napnyugta súlya?” (Nik Rimer: Ugrás az ismeretlenbe) – „Ki őrzi az őrzőket?” (Walter J. Kovacs: Az őrzők) – „Hol vannak a szavak, amik a lélek védelmére kelnek?” (Kirie Tuan: Harmónia) – „A test korszaka véget ért?” (Orlando Venetti: Diaszpóra)
Ha kérdések felől közelítjük meg a korpuszt, intergalaktikusan szerteágazó válaszok sereglenek elénk:
„A világvége látható lesz az égen szabad / szemmel, csak tudni kell, hol keressük.” (Bisesa Dutt: Elsőszülöttek) – „Mindenki rájön egyszer, / hogy a művészet / talált dolgokból áll.” (Telmah Cima: Lenni vagy nem lenni) – „Az univerzum minden / részecskéjébe beleírt tánc.” (Necdet Hasgüler: A dervisház) – „Kétségtelen, hogy az Új Emberek munkájának / végnapjait látom.” (Gottfried Plattner: Időhajók) – „Nehézkes ügy a tudat ébredése.” (Daniel Potts: Szuperállam) – „Bekopogtatunk a mennyek kapuján.” (Alan Stern: Misztérium)
H. Nagy Péter gyűjtése szerzők, műfajok, kulturális regiszterek és valóságok közti átjárást biztosít (eközben a szerepvers kategóriáját is új értelemmel dúsítja); a montázsos szövegalkotáshoz a borító szemet gyönyörködtető kollázsesztétikája is méltón társul. (Legföljebb azt sajnálhatjuk, hogy az érintett művek szerzőit és magyar fordítóit – mint társszerzőket – nem nevesíti függelékes jegyzet.)
Igen szép, de igen nehéz helyzetben lesz az, aki a kötetről aprólékosan elemző kritikát készít majd: a jelentésrétegek és a poétikai összetettség föltárásához félszáznál több regényt kell(ene) elolvasnia… De mit veszíthet, ha csak nyerhet rajta?
Az SF-monológok az utóbbi évek talán legegyedibb, legizgalmasabb verseskötete. Lírikusi debütálás – s rögtön költészeti doktori disszertáció.
H. Nagy Péter: SF-monológok, Nap Kiadó, Dunaszerdahely, 2024.
Fotó: Nap Kiadó
Magyar Kurír
Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2025. február 2-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
