A középkori élet hét legnagyobb és legkülönösebb veszélye

A középkori élet hét legnagyobb és legkülönösebb veszélye

Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy középkor és a kora újkor éveiben szinte bármibe bele lehetett halni. Többek között a higiénia hiányának, az orvostudomány fejletlenségének és a természet közelségének köszönhetően akár egy karcolás is életveszélyes lehetett. A középkorra gondolva a legtöbben a háborúk és az erőszak szülte veszedelmeket szokták kiemelni, mi a korabeli mindennapok hét legnagyobb és legkülönösebb veszélyeit gyűjtöttük össze.

A középkorban a húsukért nevelt disznókat általában nem istállóban, hanem az extenzív állattartásra jellemző körülmények között tartották, ami azt jelentette, hogy a sertések gyakorta jelentek meg a legelőkön, az erdőkben, de a nagyvárosokban is.

Így pedig az emberek is jóval többször találkozhattak velük, mint manapság. Meglepően gyakran fordult elő, hogy ezek a találkozások halálos kimenetelűek voltak.

Több olyan feljegyzés is született, amely gyermekek disznók által történt megevéséről számoltak be.

Ami még ennél is bizarrabb, hogy a sértettek a késő középkorban már jogi eljárást is kezdeményezhettek a disznó elkövetőkkel szemben.

Hírdetés

A perek általában a sertések halálra ítélésével végződtek. 1494. június 14-én a Francia Királyság területén fekvő Clermontban letartóztattak egy disznót, mert „megfojtott és megcsonkított egy bölcsőjében fekvő kisgyereket, Jehan Lenfant marhapásztor kisfiát.”

Miután a bírák számba vették a bizonyítékokat, akasztás általi halálra ítélték az ekkor épp egy apátsági börtönben raboskodó állatot.

Nem csupán a gyermekekre voltak veszélyesek a sertések. A francia Fülöp herceg halálához közvetetten járult hozzá egy disznó. VI. (Kövér) Lajos király fia 1131-ben társaival éppen Párizsban, a Szajna mentén lovagolt, amikor lova megbotlott egy, a folyó partján álló trágyahalomból váratlanul kiugró, fekete disznóban.

A társuralkodóként Franciaország élén álló herceg olyan szerencsétlenül ért földet, hogy másnapra belehalt sérüléseibe.


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »